Hírek

2014.10.17. 18:50

Egy szavazat döntött Szentkirályszabadján

Szentkirályszabadja - Huszonöt év után választottak új polgármestert vasárnap. Illetve lehet, hogy mégsem.

Heffler Péter

A vasárnapi önkormányzati választások huszonöt év után változást hoztak, azonban annak körülményei alaposan felbolygatták a falut. A polgármesteri székért vívott harcban Iványi András mindössze egy szavazattal maradt alul Gyarmati Katalinnal szemben. Az ennyire kiélezett verseny már önmagában ritka, az pedig, hogy a falu első emberének kihívója és egyben legyőzője eddigi alpolgármestere volt, teszi igazán érdekessé a történetet. A Szentkirályszabadját huszonöt évig irányító Iványi Andrásnak és képviselőtársainak útjai nyolcévnyi közös munka után váltak szét, főleg amiatt, hogy a település óvodájának fejlesztésére és az iskola életére vonatkozó kérdésekben más-más nézetet vallottak, de a falu is megosztott volt ebben az ügyben.

Sem a jelöltek, sem a falu nem teljesen értett egyet abban, hogy mi lenne a jó Szentkirályszabadjának. A 404:403-as eredmény ellen pedig a volt polgármester fellebbezett. Iványi András érthetően rendkívül csalódott a vasárnapi választás eredménye miatt, ugyanis előzetesen biztos volt a győzelmében. - Meglepett a lakosság döntése, mert huszonöt év után még mindig vannak terveim a faluval, míg a másik jelöltnek pedig még programja sem volt - kezdte Iványi András.

Gyarmati Katalin nem kívánta kommentálni, hogy Iványi András miért záratná be az iskolát (Fotó: Stieger Ádám)

- Az iskolaügy megosztotta az embereket, mert amíg én abban láttam a jövőt, hogy egy veszprémi nagyobb iskolához tartozzunk, addig a képviselő-testület a hátam mögött más elképzelésen volt - mondta a polgármester. Az iskola megmaradásának kérdése a szentkirályszabadjaiakat is megosztja. Volt, aki felháborítónak tartotta, hogy a faluban megszüntessék az intézményt, míg mások a gyerekek csökkenő létszáma miatt logikus lépésnek vélték.

- Nekem teljesen normális dolognak tűnik, hogy egy olyan helyen, ahol nincs elég gyerek, ott nem tartanak fenn feleslegesen iskolát - mondta Holdinger Viktor. A fiatalember véleményét más is osztja. - Ez egy alvófalu, ahol csak laknak az emberek, de mindenki Veszprémbe jár dolgozni, bevásárolni. Az iskola így szerintem felesleges - mondta a zöldséges. Arról is mindenkinek megvan a véleménye, hogy Iványi Andrásnak mi volt a terve az iskola helyével. Sokat mondó, hogy Gyarmati Katalin alig pár mondatot volt hajlandó nyilatkozni: A csapatunk azért állt össze, hogy az iskola megmaradjon. Ez a múlt, és ami fontos, az a békés együttélés a jövőben. Ennek jegyében szombaton a régi és az új polgármester közösen fát ültet Szentkirályszabadján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!