Hírek

2014.10.01. 14:25

Dinók a Bakonyban

Kilenc unikális dinoszaurusz-leletet találtak Iharkúton. A témáról, a legújabb kutatási eredményekről Ősi Attila, az ELTE őslénytani tanszékének geológusa, paleontológusa tartott előadást a Laczkó Dezső Múzeumban.

Kutasi Zsófia

– Újabb, unikálisnak számító kilenc őslénycsontváz került elő az iharkúti lelőhelyen – számolt be az eredményekről Ősi Attila. A mostani leletek egyedülállónak számítanak, mivel páncélos dinoszaurusz maradványai kerültek elő. A kutatás tizenkét éve kezdődött, a szakemberek összesen ötszáz négyzetmétert tártak fel, mely során több mint tízezer csontmaradvány került elő.

– A leletek elhelyezkedése, azaz, hogy viszonylag kis területen sok csontváz található, arra utal, hogy természeti katasztrófa színtere volt az érintett helyszín – mondta a geológus.

Feltehetően egy esős időszak miatt a területen található egykori folyó megáradt, és ez okozta a tömeges pusztulást; az ár fatörmelékeket és állatokat is magával sodort.

A folyóvízi környezetben számos, ma még ismeretlennek számító faj élt. A kutatók vízi csúcsragadozók, gyíkok, pikkelyes és repülő hüllők, krokodilok és dinoszauruszok maradványait tárták fel. Az egyik cél, hogy emlősöket találjanak, eddig nem teljesült.

A feltárt réteg leletanyagban nagyon gazdag: egy négyzetméteren átlagosan huszonhárom csont került elő. A terület feltárását többféle módszerrel végzik: a csonttartalmú rétegek felfeszítése mellett aprólékos iszapolási munkákat is alkalmaznak.

– Van remény arra, hogy jövőre a kutatási területet a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány kezelje – mondta Ősi Attila. A tervek szerint tanösvényeket és bemutatóterületet hoznának létre a feltáráshoz kapcsolódva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!