Hírek

2014.09.30. 13:11

Díjazták a legvirágosabb Veszprém megyei településeket

Szentbékkálla a legkisebbek, Tapolca a legnagyobbak között a legszebb. Idén is díjazták a virágos településeket a megyében.

Prevics Éva

Időnként nemcsak a helyiek és a turisták nyilvánítanak véleményt saját lakóhelyükről és a környékbeli településekről, hanem megteszik ezt az ezzel foglalkozó szakemberek is, sőt versenyt is rendeznek belőle. Idén 13. alkalommal tartották meg A tiszta és virágos Veszprém megyéért versenyt, amelyen ötvenhét önkormányzat vett részt. A lényeg nem is igazán a verseny, hanem az, hogy még szebb, még virágosabb legyen Veszprém megye.

Több kategóriában osztott díjat a zsűri. A 300 fő alatti települések között Szentbékkálla bizonyult a legszebbnek, a második helyezett Bakonyság, a harmadik Hetyefő lett. A 300 és 500 fő közötti községek legszebbjének Paloznakot ítélte a zsűri, az első helyezett falut Káptalantóti és Köveskál követte. Az 500 és 1000 fő közötti települések között jelképesen aranyérmes lett Bakonytamási, az ezüstöt Sümegprága kapta, Nagygyimót képviselője pedig bronzzal távozott. Az 1000 és 3000 fő közötti kategóriában Csopak és Ugod osztozott az első díjon, Alsóörs a második, Városlőd pedig a harmadik lett. A 3000 fő feletti települések versenyében Tapolca bizonyult idén a legszebbnek, Balatonfüred és Pápa második, Balatonalmádi pedig harmadik lett.

– Minél szebb a város, annál több turista érkezik. Ezért kiemelt jelentősége van a virágosításnak – mondta a Naplónak Parapatics Tamás, a tapolcai önkormányzat főtanácsadója. Idén a Hősök terén volt nagyobb parkfejlesztés, öntözőrendszert is kiépítettek. A pihenőparkot a helyiek előszeretettel használják, különlegesség, hogy a mozgássérültekre is gondolva padkeretet helyeztek el a parkban, melynek lényege, hogy használatával a kerekesszékesek is úgy érezhetik, hogy kerti padon ülnek – tette hozzá.

A zsűri a Veszprém Megyei Önkormányzat egy dolgozójából és négy képviselőből állt. Különböző szempontok szerint vizsgálták a településeket. Pontozták a teljes településképet, a gyomtalanítást, gyepesítést, növényesítést, tisztaságot és még a vízelvezető árkok állapotát is. Az első helyezettek pénzjutalmat kaptak, melyet virágosításra fordíthatnak, de tárgyjutalommal díjazták a második, harmadik helyezetteket is, és különdíjat is osztottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!