Csillagösvényen érkezett

– Mi is hát ez a szent cél? – fordultam balatonfüredi látogatásuk alkalmával Csaba testvérhez.

– Ez egy „szent projekt” – pontosít az atya mosolyogva. A kecskeméti–szegedi kedvesnővérek (Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella) a Boldog-asszony Iskolanővérek rendjéhez tartoznak, tíz éve költöztek ki Erdélybe. Ma már 600 tagú gyermekkórust vezetnek. Sok szép kórusművet tanítottak meg a gyerekeknek, több nemzetközi díjat sikerült elnyerniük. Szovátán alkalmilag bérelt helyen tartják a próbáikat, s szeretnének egy olyan központot létrehozni, ahol a nővérek is lakhatnának, s lenne néhány vendégszoba meg előadóterem, próbaterem, ahol énekelhetnek. Kodály Zoltán tiszteletére kórusiskolát, képzőközpontot szeretnének létrehozni, ehhez gyűjtenek adományokat. Én hálás vagyok, hogy segíthetek nekik prédikációkkal. Az adományok tehát nem a Szent Ferenc Alapítványéi ezúttal, hiszen az épület az ő otthonuk lesz. Gyönyörű nevet is találtak már neki: Marianum Tündérkert kolostor.

Böjte Csaba ferences szerzetes: A nemzeti kisebbségnek is joga van az autonómiára (Fotó: Toldi Éva)

– Beszélgetve, énekeiket hallgatva érzékelhető, micsoda öröm számukra a közösség, a találkozás itteni fiatalokkal, s gyönyörű álmaik, életre szóló terveik vannak már most...

– Úgy tapasztalom, szinte mindegy, hogy egy gyerek miben tapasztalja meg a szárnyait; fest, rajzol, matematikában, énekben, irodalomban lesz tehetséges, ha bejön a taps, a sikerélmény, akkor minden tantárgyat sokkal nagyobb lendülettel fog tanulni. Nem mindenkiből lesz énektanár, kántor vagy hasonló, de nagyon jót tesz, ha megérzi, hogy együtt, csapatban jobban tud dolgozni, mint külön, s megtanul alkalmazkodni is. Azon erények, amiket ő itt elsajátít, később is segíteni fogják Istentől kapott talentumait kibontakoztatni.

– Ma Erdély hangos az autonómiaharctól. Legutóbb Kézdivásárhelyen csaptak össze az indulatok a székely zászló felvonása kapcsán. Az atya prédikációiban gyakran példaként említi Árpád fejedelmet, aki megtalálta a hangot a Kárpát-medencében élő népekkel a közös otthon megteremtésében. Ma mintha együttműködés és autonómia ellentétben állna egymással. Mi hát akkor a jézusi út?

– Fiatal házasok sem azért akarnak az anyóstól külön háztartást, mert nem szeretik, hanem mert az élet rendje, hogy mindenki önálló. Minden embert saját belső szervekkel, idegrendszerrel teremtett Isten, ezért járhatja a maga külön útját autonóm módon – egyénileg és közösségileg is –, amint egy falu, egy egyházközség is, vagy egy osztály az iskolában. S a nemzeti kisebbségnek is joga van autonómiára. De ez nem jelenti azt, hogy az autonóm közösségek ne tudnának közösen, egy fontos célért összefogva élni. Ahogy a városi, falusi közösségek együtt alkotnak egy országot, közösen viselik a terheket, gondokat, s együtt álmodnak a jobb jövőről. Jézus is tiszteletben tartotta az emberek autonómiáját, többeket megszólított, hívott magához, de tanító útján azok kísérték végig, akik ezt saját elhatározásból, meggyőződésből tették. Jézus ugyanakkor a tanítványok összetartozását is fontosnak tartotta a közös elvek, a hit jegyében, s így nőtt, terebélyesedett azután a keresztény közösség később egyházzá. Bizonyára valamennyien azért léptünk be az unióba, hogy lassan az európai térség is egy közösen elfogadott életvitelt tudjon meghatározni. S ha az EU-ban van 24 nyelv, 24 zászló, akkor 25.-nek miért ne lehetne felhúzni oda a székely zászlót, s utána a baszkot, az írt és a többieket? Tudom, hogy az unióban és nálunk is sokan kakaskodnak ez ellen, de azért mégis csak ebbe az irányba halad a szekér. A bölcs ember megérti, hogy ha a román, a magyar, a német, a cigány vagy bármely náció hirtelen magára maradna Erdélyben, nem tudnánk fenntartani útjainkat, a közvilágítást, összeomlana a rendszer. Voltak s lesznek is szélsőséges hangok, de arra kell figyelni mindig, amit a nemzetek nagyobb része akar: békét, együttműködést, nyugalmat hazájában.