Hírek

2014.07.12. 14:39

Bemutatták a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeit

A város modernkori történetének egyik legjobb időszakát éli Veszprém, mondta dr. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjeinek bemutatásán szombaton.

Marton Attila

A polgármesterjelölt személyére már korábban fény derült, a Fidesz-KDNP ismét Porga Gyulát indítja, őt Navracsics Tibor mutatta be. Felidézte, 2006-tól kulturális ügyekért felelős alpolgármesterként, az utóbbi négy évben polgármesterként bizonyította rátermettségét, és Porga Gyula érdeme, hogy 2010-től igazi közösséggé vált Veszprém. Úgy vélte, a polgármesterjelölt általános támogatottságot élvez a veszprémiek körében. A Fidesz-KDNP egyéni körzetekben induló jelöltjeit a Porga Gyula mutatta be.

A négy évvel ezelőtti indulókhoz képest egy változás van, Mihalovics Péter helyett Hegedűs Barbarát indítja a pártszövetség a 12. számú körzetben. Az egyes számú kerületben Czaun János, a 2. számú kerületben Takács László, a hármasban Stigelmaier Józsefné, a 4. számú körzetben Némethné Károlyi Jolán, az 5. számúban dr. Strenner Zoltán, a hatos számú választókerületben Brányi Mária indul az őszi önkormányzati választásokon. A 7. számú egyéni körzetben Siklódi Levente, a nyolcadikban Óvádi Péter, a kilences választókerületben Baumgartner Lajos, a 10. körzetben Némedi Lajos, a tizenegyedikben Halmay György indul. Az elmúlt négy évben több mint 20 milliárd forintos fejlesztés ment végbe a városban, a következő öt év feladata, hogy legalább ekkora forrással gazdagodjon Veszprém, hangsúlyozta Porga Gyula. A célokról elmondta, folytatni kell a városrészi megújításokat, és olyan gazdasági környezetet kell kialakítani, amelyben új munkahelyek jönnek létre. Hozzátette, több infrastrukturális fejlesztés is szerepel a tervekben, példaként a stadion felújítását és a kulturális negyed program végrehajtását említette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!