Az ember lehetősége a másik ember

Ötven éve szentelték pappá Kozma Imre atyát, irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetőjét. A jubileum kapcsán budapesti otthonában beszélgettünk vele.

- Miért választotta a papi hivatást?

- Mert nem akartam egyedül maradni. Nyolc éves lehettem, amikor nagyapámtól először hallottam: aki magának él, egyedül marad. Ez mélyen megragadott. Azt is kifejtette, hogy csak az nem marad egyedül, aki másokat szolgál. A papok sokakat szolgálhatnak, így érdeklődésem egyre inkább a papi hivatás felé fordult. Ötven éves szolgálat után elmondhatom: értelmes életet élhettem, s a lelkipásztori örömök teljessé tették életemet. Boldog embernek mondhatom magamat.

- Pedig abban az időben a papi hivatással kockázatot is vállalt.

- Minden választás, döntés kockázattal jár. Abban az időben, aki Isten elhívására igent mondott, a harmadrangú besorolásra érdemesült az akkori „értékrend” szerint. 1963-ban nem volt egyszerű szentelő püspököt találni. A püspökök börtönben, házi őrizetben, vagy tiltásban voltak. Ötven évre visszatekintve, bizony nehéz idők voltak, de mindent elviselhetővé tett, sőt örömtelivé az emberek lelki éhsége és kockázatvállalása hitükért. Értékelték az értük hozott áldozatot és ragaszkodásukkal könnyűvé és érdemessé tették az ember munkáját. Nagy ajándékot kaptam én is – bizonyára a többi paptestvérem is -, az összetartozás örömét, a lelki közösség élményét. Ha egymásra figyelünk, ha közösséget teremtünk, azt tesszük, amire születtünk. Gyógyul a világ, mert egymásért élünk.

- A nyáron gyalogos zarándoklaton látogatta végig azokat a helyeket, ahol szolgált, életútjának állomásait.

- Elindultam Budáról, az irgalmasrendi kápolnából, elmentem Zugligetbe, onnan a pesti ferencesekhez. Budapestről tovább Dorogra, ahol papi szolgálatomat elkezdtem, majd Tátra. Innen Komáromon és Győrön át Győrzámolyig, ahol születtem. Arra gondoltam, megajándékozom az embereket azzal, hogy elmegyek hozzájuk és megköszönöm, hogy életem egy-egy szakaszán együtt lehettünk, együtt kereshettük életünk értelmét és célját. Csodálatos volt az út, ami különben is emberi életünk szimbóluma. Az ember vándor, de nem magányosan vándorol. Együtt megyünk az úton.

- A szolgálati helyek közül melyik volt különösen nehéz?

- Egyetlen hely sem könnyű, mert mi emberek nem vagyunk könnyű eset egymás számára. Az embernek bele kell bocsátkozni a találkozásokba, mégpedig úgy, hogy nem fürkésszük egymás életét. Ezt a metódust Jézustól tanultam. Jézus soha senkitől nem kérdezte, honnan jött s hová tart. Találkozott az emberekkel, és ez megváltoztatta az életüket. Szeretnék hinni abban, hogy minden találkozás olyan változást jelent, hogy az ember annak hatására másképpen él tovább.

Egy papnak az a hivatása, hogy összegyűjtse az embereket a templomba istendicséretre, de templomi életünk a falakon kívül folytatódik a szeretet cselekedetekben. A kettő összetartozik.

Meghatározó volt életemben az első szolgálati hely (Dorog-bánya lelkészség), ahová felemás érzésekkel érkeztem a papszentelés után. A Szigetközben egy rendezett faluközösségben nőttem fel, ahol a közösség hordozta az embereket. Senki nem maradt magára. Dorogon ennek a nyomait sem találtam. Nagy szegénységgel szembesültem. Ez eddig ismeretlen volt számomra. Fogadalmat tettem. A szegényeket választottam. A szegények mellé álltam. Ezzel olyan helyre kerültem, ahol Jézus mindig megtalálható. Többé nem kellett keresnem Őt. Az Evangélium igazsága életre kelt számomra: „Amit egynek tesztek nekem teszitek.”

- A határnyitás időszakában történelmi feladatot vállalt, keletnémet menekülteket segített.

- Zugligetben kiteljesedett az, amit megálmodtam. Olyan egyházközséget teremteni, ahol istendicséret és emberszolgálat egybeesik. Létrehoztuk azt a szociális hálót, amely a XII. kerület szegényeinek – az általános vélekedéssel ellentétben sokan voltak – jelentett támaszt és vigaszt.

1989 augusztusában megkeresett a nyugatnémet konzul. A keletnémet menekültek elhelyezésében kért segítséget. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Kinyitottuk a kapunkat, s a szívünket is. Naponta 6-800 ember dolgozott önkéntesként az első táborban. Majd még három tábor létesült. Három hónap alatt 48.600 ember kapott elhelyezést és emberi gondoskodást táborainkban.

Nem politikai szerepvállalásra gondoltunk, az emberi választ igyekeztünk megfogalmazni bajban lévők felé.

(Fotó: Penovác Károly)

- Ebből a közösségi szerepvállalásból jött létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

- A zugligeti egyházközség volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bölcsője. A máltai jelmondat: A hit védelme és a rászorulók támogatása. A máltaiak cselekedeteiben felragyog a hit, amely csak tetteinkben létezik. Az anyagiak nélkülözhetetlenek az életünkben, mégis ki kell mondani, nekünk embereknek elsősorban egymásra van szükségünk. Ez leginkább akkor derül ki, amikor bajban vagyunk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat központi üzenete: Jelenlét és befogadás. Nagy távolságokat és ellenérzéseket kell legyőzni ahhoz, hogy elmondhassuk, felelősek vagyunk egymásért.

A világ minden országában segély szolgálatnak nevezik a máltaiak tevékenységét. Mi magyarok ezen változtattunk. A mi nevünk: Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Mert, van-e annyi adomány, amennyire szükség lenne széles-e világon, de az embernek van szerető szíve, amely határtalanul tágas, amelyben minden szegény befogadásra találhat?!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyorsan növekedett. Nyomban a kezdetekkor történelmi feladatokat kapott a Történelem Urától (német menekültek, romániai forradalom, jugoszláviai háború ). Majd „behálózta” az egész országot, sőt nemzetközivé lett.

2013. februárjában ünnepelte Rómában a máltai rend a 900. születésnapját. Ezen alkalommal szolgálatunkat leghatékonyabb, legtalálékonyabb, legsokoldalúbb szervezetként értékelték. Ennek köszönhetően köszönthettem a Szent Péter Bazilikában a Szentatyát, XVI. Benedek pápát a világból összesereglett sok ezer lovag nevében. A Szentatya a magyaroknak szóló üzenetet is küldött általam: Vigyázzanak Szent István örökségére! Szent István öröksége: Isten előtt vagyunk felelősek egymásért.

- Az ön személyében összekapcsolódik a máltai szeretetszolgálat és az irgalmasrendi szellemiség.

- A máltai munka során jött a felismerés: Aki szegény, az betegebb is. Ez többé nem hagyott nyugton. Mit lehetne tenni a betegekért? Tépelődésemben figyeltem fel az irgalmasok gyógyító tevékenységére. Megérlelődött a gondolat: Magyarországon fel kell támasztani az irgalmasok szellemiségét. Ekkor már csak két idős irgalmasrendi szerzetes élt az országban. Hilár atya Pécsett és Laurus atya Budapesten.

Szinte mindenki értetlenkedve fogadta, hogy 1996-ban „elhagytam” a zugligeti egyházközséget, amelybe beleépítettem a szívemet is, s ahogy fogalmaztam: Maradék életemet Istenes Szent János Irgalmasrendje szolgálatára szentelem.

- Mi a célja, lényege az irgalmas lelkiségnek, szellemiségnek?

- A Betegápoló Irgalmasrend karizmája a hospitalitas, vendégszeretet. Az irgalmasrendi gyógyító intézményben a beteg szeretett vendég, akit úgy veszünk körül szeretettel mint a legkedvesebb és leginkább várt vendéget. Az irgalmasrendi gyógyító kultúra - ami egybeesik az új orvosi gondolkodással –, holisztikus, a teljes embert nézi. Ne feledjük, az ember igazi „orvossága” – orvosa -, a másik ember. Amerikában egy kongresszuson hallottam: a tudás, a szakmaiság, műszerezettség a gyógyításban negyven százalék, a hatvan százalék az emberi tényező. Rendkívüli kérdés, meg tudjuk-e jeleníteni ezt az irgalmasrendi szellemiséggel áthatott emberi tényezőt? Akik a mi intézményeinkben dolgoznak, ezt komolyan gondolják. Aki ebben a munkában részt vesz, egy nagy család tagja.

Istenes Szent János családjában nem dolgozók vannak, hanem munkatársak. Amikor visszakaptuk intézményeinket, az volt a legfontosabb feladatunk, hogy átadjuk munkatársainknak ezt az örökséget és meghatározza ez a szellemiség a munkálkodásukat. Örömmel mondhatom, hogy orvosaink, nővéreink igyekezete látványos eredményekben jelentkezik. Orvos, nővér és beteg egymásra találása a gyógyulás záloga.

- A találkozásokkal visszatérünk a beszélgetésünk elejére.

- Akivel találkozunk, az meggyógyul... A találkozásban az fejeződik ki, hogy egymásnak fontosak vagyunk. Az emberek belebetegszenek abba, ha senkinek sem fontosak, mert az ember igazi lehetősége a másik ember. Beszélgetésünk elején azt mondtam, azért lettem pap, mert nem akartam egyedül lenni. Minden azon múlik, ki tudjuk-e fejezni, meg tudjuk-e értetni a másikkal, hogy összetartozunk. Ha igen, az ember élete kikerekedik, egész lesz, azaz egészséges.