Az egész élet egy tánc

– Igaz, milyen gyönyörű Dante? Születésnapomra kaptam, így lett társa Kirának, a másik kutyánknak. Egy ilyen állat szemében, tekintetében minden benne van! – simogatja meg a gyönyörű négylábú fejét a lány. Réka mozdulata, megjelenése csupa finomság, egyszerűség kecsesség és báj, szolid, ugyanakkor szuggesztív, határorozott személyiség. – Esküszöm a természetre és a természetességre, az állatokra, mert úgy gondolom, csak ezektől lehet teljes az ember élete! – jegyzi meg, azonnal hozzátéve: – És a művészettől, nevezetesen a klasszikus balettől, amit imádok, s szenvedélyem – nevet nagyot.

– Sportos, energikus környezetben nőttem fel, szüleimmel rengeteget kirándultunk, túráztunk, a családunkban mindig középpontban állt a mozgás – beszél emlékeiről. Utal arra, hogy már kiskorában lenyűgözte a tévében a klasszikus balett. Bámultam csak A hattyúk tavában a csodás ruhákban kecsesen mozgó táncosokat az Operában.

Réka kezdetben a balettal csak hobbiszinten foglalkozott, mert életében eleinte az úszás volt az első, versenyeken is részt vett előkelő, élvonalbeli helyezésekkel. Azután óvodás korában csatlakozott az Arabesque Balett Stúdió klasszikusbalett-szakához, ahol olyan „nagyágyúk” keze közé került, mint Horváth Erika, majd Viktoria Podolskaya. Utóbbi művész tanácsolta Rékának, hogy felvételizzen a Magyar Táncművészeti Főiskolára, ekkor ötödik osztályba járt. Az egész családnak nagy örömet okozott, hogy sikerült a felvételi, ugyanakkor aggodalmat is éreztek, mi lesz kislányukkal egyedül Budapesten?

Természetesen belevágtak, és az iskola meg a család együttműködésével megoldották az utazást is.

– Így csöppentem bele a kollégium nehéz, de izgalmas életébe már tizenkét éves koromban. Eleinte szokatlan volt a családomtól távol élni, mégis néhány év alatt, ha nem is teljesen, de hozzászoktam ehhez az élethez, ami nagy önállóságot adott már egészen fiatalon, aminek máig nagy hasznát veszem – vallja.

Réka tehetsége hamar kitűnt, nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek tekintette, hogy már első, második és harmadik évfolyamos növendékként eltáncolhatta a Thália Színházban a Diótörőben Klára szerepét. Majd ugyancsak harmadikban a Diótörőben Masa bőrébe bújhatott, immár az Operaház falai között.

Kiss Réka veszprémi balett-táncos: mozdulataival mindent elmondhat az ember a színpadon (Fotó: Magyar Táncművészeti Főiskola)

Réka nagy átéléssel avat be a kulisszatitkokba, mint említi, a Klára és a Masa ugyanazt a személyt formálja E.T.A. Hoffmann Diótörő című meséjéből. A különbség a koreográfiában rejlik. A Masát technikailag nehezebb elemei miatt egy-két évvel idősebb tanítványok játsszák, mint a Klárát. Aztán később, már érettebben az iskola házi és koreográfiai versenyein is indult, azokon a döntőbe jutva rangos helyezéseket ért el. – Sosem felejtem el, amikor először álltam a deszkán az Operában, szinte el sem hittem, hogy ez velem történik meg, annyira boldog voltam. Abban a pillanatban tudtam, egész életemben ezt szeretném érezni! – avat be legbensőbb érzéseibe. Hosszan sorolja azokat a darabokat, amelyekben színpadra lépett, mint a Bajadérben kis négergyerekként, a János Vitézben tündérként az Erkel Színházban, ugyanott a Rigolettóban, aztán a Varázsfuvolában a Liszt Ferenc Zeneakadémián. A főiskola nyílt napjain többször is táncolt, illetve idén életében először táncolta el a Hó pas de deux-t.

– Amire nagyon büszke vagyok, a hattyú halála szólótánc Csajkovszkij A hattyúk tava című előadásban – fogalmaz és érvel: – Úgy érzem, hogy magamra találok lírai jellegében, drámaiságában. Szeretem ezt a variációt, nem beszélve a zenéjéről, amely magával ragadó, tiszta, gyönyörűen felépített, harmonikus áramlása van.

Réka nagy elismeréssel beszél mestereiről, mások mellett említi Gábor Zsuzsát, Bérces Máriát, Gyarmati Zsófiát. A most tizennyolc esztendős lány élete, mint fogalmaz, nagyon mozgalmas, de kőkemény.

Nincs két egyforma napja, mindegyik mást, újabb és újabb tudást hoz, ezen a pályán nem lehet elegendőt gyakorolni. Korai kelés után reggel nyolckor balettórával kezd, utána jönnek az úgynevezett másodórák, a spiccrepertoár, amelyeken ugyancsak a balett-technikát fejleszti immár spicc-cipőben, lábujjhegyen, illetve kisebb szólókat, csoportos számokat tanulnak, van improvizáció, emelés, amikor a fiú növendékekkel táncolnak és gyakorolnak nehezebbnél nehezebb gyakorlatokat. Ezek az órák ötven perctől egészen közel két órán át tartanak. Ha készülnek valamilyen előadásra, még az iskolai órák után is sokat próbálnak, egészen este hét–nyolc óráig, előadás előtt pedig majdnem este tízig a színházban gyakorolnak. Az iskolában, mint egy másikban, mindent tanul, művészeti tantárgyakkal – tánctörténet, zenetörténet, művészettörténet – kiegészítve.

– Szabadidőmben szeretek – úgymond – kreatívoskodni, szívesen varrok, így a szalagavató ruhámat is én készítettem el, mert így olyan lett, ami tökéletesen az ízlésem, pasztellszínű, egyszerű, testre simuló. Azt se gondolja senki, hogy egy magamfajta művészetet, klasszikus balettet kedvelő fiatal nem ugyanolyan, mint a többiek. Imádok jókedvűen beszélgetni, a barátaimmal zenét hallgatni, ami rengeteg erőt ad még a legnehezebb pillanatokban is. Mondhatni, ez a kis sziget egy hatalmas tengerben, ahova kimászva újratöltődöm. A család pedig a biztos hátország. Nagyon sokat köszönhetek szüleimnek, öcsémnek, nagymamámnak. No és kutyáimnak, a lovaglásnak – sorolja.

– Legnagyobb szenvedélyem a tánc mint gondolat, érzés és cselekedet. Célom, hogy olyan táncos váljék belőlem, aki saját magára és partnerére, a köztünk levő szimbiózisra építve úgy áll ki a színpadra, hogy önmagának és a közönségnek emlékezetes élményt, emléket ad. Ha ezt érzem majd, elégedett leszek, és remélhetőleg az élet úgy hozza, ez itthon történik meg velem.