Hírek

2014.11.24. 12:47

Átváltoztatjuk: az olvasóknál Márta győzött

Veszprém – A megyeszékhelyen élő Tolnai Mártára érkezett a legtöbb szavazat, így ő lesz következő Átváltoztatjuk akciónk főszereplője.

Szabó Péter Dániel

A jelentkezőkre – akik között nagy örömünkre nemcsak hölgyek voltak, hanem egy vállalkozó kedvű úr is kedvet kapott az átváltozáshoz – a www.veol.hu-n lehetett szavazni. A voksolást hétfőn zártuk le, olvasóink döntése alapján a megyeszékhelyen élő Tolnai Márta lesz soron következő akciónk középpontjában. Meggyőző fölénnyel nyerte az online versengést, hiszen a szavazatok közel 50 százalékát megszerezve végzett az első helyen.

Nagy örömmel fogadta, amikor telefonon jeleztük neki: ő lett a szerencsés kiválasztott. Elmondta, szeretne segítséget kapni abban, hogy alkatának megfelelő ruhákat találjon. – A mindennapokban előnyben részesítem a nadrágot, a hosszú felsőket, színekben pedig a natúr és a fekete a kedvencem. Nem szoktam sminkelni, nem is nagyon értek hozzá, ezért szeretnék hasznos tanácsokat kapni az öltözködés és a smink területéről – mondta el lapunknak Tolnai Márta, aki már nagyon várja az átváltoztató napot, amelyről lapunk pénteki számában olvashatnak részletes beszámolót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!