Hírek

2017.03.22. 11:39

Egy nap Amerikáról

Ajka - Az Amerika napi programokon kinyitották az időkapszulát a városligeti parkban, melyet huszonhat évvel ezelőtt a gimnáziumban tanító Békehadtest önkéntes tanára helyezett el.

Penk Tímea

Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészi Iskola sikeresen szerepelt az Amerikai Nagykövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán, így az intézmény Amerika Napot szervezhetett. A konzulátus, a minisztérium és a tankerület vendégeit az iskolában fogadták. Mihályfi László igazgató elmondta, hogy 1953 óta működik az intézmény. Sokféle képzés folyt az iskolában, jelenleg a négy- és hatosztályos gimnáziumi oktatásban kiemelt szerepet kap a nyelvoktatás. A diákoknak körülbelül a nyolcvan százaléka folytatja tanulmányait felsőoktatásban. Az intézményvezető megköszönte az Amerika Nap megszervezését Mecsekiné Bors Beáta igazgatóhelyettesnek, aki ismertette a programokat.

Horváth József alpolgármester a vendégeknek néhány szóban bemutatta a harmincezres iparvárost, ahol mindössze kétszázalékos a munkanélküliség. Reményét fejezte ki, hogy egyre több ajkai gyerek eljuthat Amerikába, ahol tanulhatnak, dolgozhatnak. Az iskola udvarán Ramasz László többszörösen díjazott néptáncoktató irányításával countryt táncoltak a diákok, a tanárok és a vendégeik.

Magyar nyelven köszönte meg az Amerika Nap szervezését Nahal Kazemi, az Amerikai Nagykövetség politikai osztályának a munkatársa, majd interaktív előadásában bemutatta az amerikai, főként a californiai életet. A vendégek megtekintették az amerikai kuckót a városi könyvtárban, majd a gimnáziumban tizenhárom helyszínen folytatódtak a programok.

A workshop-ok témái között szerepelt az Amerikai Egyesült Államok Himnusza és története, az USA földtana, amerikai Nobel-díjas biológusok, ismert személyiségek az amerikai történelemben, amerikai konyha, filmek Hollywoodból, őshonos amerikai művészet és kultúra, brit és amerikai angol nyelv, az egyes tagállamok zászlaja, tanulmányok az USÁ-ban valamint kosárlabda, a nemzeti sport.

A közel harmincéves időkapszulából Lenin-szobor, úttörő és kisdobos nyakkendő, munkáskitüntetések és egyéb kommunista jelképek kerültek elő. A városligeti parkban Nagy Zoltánné, a gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese, angoltanára emlékezett meg az elmúlt időszakról, majd fellépnek az ajkai zeneiskola növendékei. Az iskolában bemutatták a filmet, amelyet az időkapszula elhelyezésekor, 1991. június 30-án készítettek. A felvételen megszólalt a város első polgármestere, a négy éve elhunyt Csertán János is.

Mecsekiné Bors Beáta szerint a   diplomata emberségből is jelesre vizsgázott. Egy idős férfi ugyanis elesett a gimnázium hátsó bejáratánál, de a járókelők elmentek mellette. Míg az iskola tanárai mentőt hívtak, az amerikai vendég a követségi autóból kötszert vett elő, gumikesztyűt húzott, és ellátta  az erősen vérző fejű férfit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!