Hírek

2017.05.18. 08:56

A pályázati sikerek mögött nem politikai döntések állnak

Ajka - Az együttműködés alapozza meg egy település fejlődését és sikerét – hangsúlyozta Fenyvesi Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, választókerületi elnök.

Penk Tímea

Az Ajka-Sümeg-Tapolca választókerület Területi- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati eredményeiről számolt be Fenyvesi Zoltán. Elmondta, hogy a megye 55 városa és 62 községe sikeresen szerepelt a programban. A pályázatok a Magyar Államkincstár szakmai szűrőjén estek át, majd a döntéselőkészítő bizottság által elfogadott anyagokat a megyei közgyűlés bírálta el.

- Az ajkai pályázatokat nem támogatták a megyei közgyűlés MSZP-s képviseli, köztük Horváth József ajkai alpolgármester sem. Vagyis Ajka úgy vág bele a fejlesztésekbe, hogy azokat a városvezetés nem támogatja – hangsúlyozta Fenyvesi Zoltán. Elmondta, Schwartz Béla polgármester levelet küldött a képviselőknek, amelyben azt magyarázta, hogy miért nem támogatták a két ajkai pályázatot, miközben három ajkai pályázat nyert a programban. Összesen 330 millió forintból valósulhat meg a Fekete-Vörösmarty iskola energetikai felújítása, a padragkúti rendelő, valamint a belvárosi rehabilitáció fejlesztése.

- Aki politikai döntéseket vél felfedezni a pályázatok elbírálásban, az téved – szögezte le a közgyűlés alelnöke, majd ismertette különböző pártállású polgármesterek településeinek sikerét, illetve kudarcát. Fenyvesi Zoltán szerint politikai döntésről azért sem lehet szó, mert a Fidesz-kormány az MSZP-s vezetésű Ajka fejlesztéseit 2010 óta közel 15 milliárd forinttal támogatta, valamint átvállalta az önkormányzat tartozásait. Ezzel szemben az MSZP számos barátságtalan lépést tett jobboldali politikusok, a kormány és a miniszterelnök ellen.

- A választókerület jól teljesített a pályázati programban, de Ajka esetén a városnak és a polgármesternek rossz az érdekérvényesítő képessége. A város vezetőinek kell a pályázati pénzeket megszerezni, hiszen erre ők kaptak felhatalmazást a választóiktól – ismertette Fenyvesi Zoltán, aki továbbra is optimistán várja az együttműködést.

Megkérdeztük az ajkai városvezetést, a polgármester kérte-e az alpolgármestertől, hogy a megyei közgyűlésben ne támogassa Ajka pályázatait, pontosan hány nyertes pályázatról van tudomásuk, az MSZP-s képviselők miért nem támogatták az ajkai pályázatokat. Szerkesztőségünk bízik abban, hogy az ajkai önkormányzat ezúttal válaszol kérdéseinkre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!