Hírek

2014.06.10. 16:28

A szokásosnál nagyobb a gardaelhullás

Siófok, Tihany - A szokásosnál nagyobb az idei gardapusztulás, de még így is a tavaszi időszakra jellemző természetes folyamatnak tekinthető a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. napokban kiadott közleménye és a kutatók szerint is.

Győrffy Árpád

A Zrt. szerint a kedvezőtlen kondícióban lévő, rosszul telelt, idős vagy beteg egyedek az ívás jelentette többlet energiaveszteség miatt pusztulnak el ilyenkor. A garda esetében azonban szerintük is a szokásosnál nagyobb méretet öltött az elhullás. Ráadásul a tetemek a jellemző szélirány és a különböző áramlatok miatt a déli part egyes területein tömegesnek tűnő mennyiségben fordulnak elő. A tájékoztató szerint a Zrt. halászati őrei és halászai a korábban megszokott gyakorlatnak megfelelően gondoskodnak az elhullott halak folyamatos begyűjtéséről, és megkezdték a halak vizsgálatát is.

Dr. Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Intézet hidrozoológiai osztályának vezetője is úgy véli, hogy még nincs ok különösebb aggodalomra.

- Nagyon nagy viharok voltak, nagy volt a víz hőmérsékletének ingadozása éppen az ívás után, ez okozhatja ezt a jelentős halelhullást. A mértéke azonban még így is természetesnek tekinthető. Pillanatnyilag nem aggódunk miatta, reméljük, hogy mielőbb lecseng ez a folyamat. Persze figyelemmel kísérjük addig is - mondta a hal és bentosz témacsoport vezetője.

A napokban a sajtó jelentős részét bejárta az amurgéb nevű invaziv halfaj balatoni megjelenésének híre egy korábbi kutatási beszámoló alapján. A limnológiai intézetben dr. Takács Péter foglalkozik a kérdéssel, akit kedden nem értünk el, de korábban elmondta, hogy a Távol-keletről származó halat egy orosz akvarista hozta át Európába száz éve. Hazánkban először a Tisza-tóban találkoztak vele a 90-es években. Nyugat-Magyarországon néhány éve ők fedezték fel a Zala-folyóban. Ez egyben akkor a legnyugatibb észlelése is volt  a fajtának.

A kutatók 2011 novemberi fogásainak már mintegy négy százalékát adta ez a faj a Zalában, később a Nyugati övcsatornában is találkoztak vele. Az korábban még nem volt egyértelmű, hogy a Balatonon keresztül, vagy esetleg más módon jutott tovább a Zalából.

Az amurgébbel az a fő gond, hogy mindent elfogyaszt. A méreteihez képest szokatlanul nagynak számító halakkal is táplálkozik, de a táplálékának zömét a vízi gerinctelen állatok, elsősorban rovarlárvák teszik ki. A csípősszúnyogok mellett az árvaszúnyogok és szitakötők lárvái is kedvencei. Nem csak a halak elől éli fel a táplálékot, még kétéltűek is eltűnhetnek a környékről, ahol megjelenik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!