Hírek

2016.04.05. 05:03

A színház és a vízilabda hasonlít egymásra - Benedek Miklós békebeli időkről és a játék erejéről

– A színház és vízilabda hasonlít egymásra. Mindkettő komoly, szép játék, de csak addig, amíg megmarad annak, s nem fordul át véres, kegyetlen háborúvá. Az nem jó a nézőnek – mondta Benedek Miklós színművész, aki nemrég vehette át a Kossuth-díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele közéletről, pályafutásáról és sportról.

Varga Róbert

– Hány interjút adott az elmúlt pár hétben?

– Elég sokat. Ma ez már a harmadik. Kezdem unni magam.

– Fárasztja?

– Inkább feladat elé állít, általában ugyanazok a kérdések, nehéz újat válaszolni.

– Közben pedig egyfajta összegzésre kényszerül. Szeret nosztalgiázni?

– Lassan ötven éve vagyok a pályán, előjönnek emlékek, hullámvölgyek és -hegyek. Sokat dolgoztam, az biztos.

– Azt észrevette, hogy az ön Kossuth-díjának bejelentésekor ezúttal elmaradt az ilyenkor egyre gyakrabban tapasztalható fanyalgás? Nem kapott negatív megjegyzéseket a világhálón sem.

– Észleltem. Ez abból is adódhat, én végigjártam a szamárlétrát szerepekben, díjakban egyaránt. Talán a pályám mutatja, hogy megérdemeltem ezt az elismerést. A nagyközönség és kollégáim is egyaránt gratuláltak, ez igazán megtisztelő.



Benedek Miklós pályafutásának elismeréseként nemrég Kossuth-díjat vehetett át. Végigjárta ranglétrát


– Közben nem ült politikai tribünökön, nem járt évértékelőkre, menetelésekre...

– Jól látja, hogy nem voltam ilyen helyeken.

– Pedig ez egyre elterjedtebb a művészvilágban...

– Nem éreztem soha késztetést ilyenre. A színész is kirakatban van. Ő végezze a munkáját, ezt várják el tőle a nézők. Ha kell, akkor a színpadon mindig elmondhatom, mit gondolok a világról. Olyan műsorokat, előadásokat szerkesztek, rendezek, vagy játszom el bizonyos szerepeket, amelyekben megmutathatom mindazt, ami foglalkoztat. Szeretem a századfordulós, a két háború közti irodalmat, ha csak ezt olvasnánk, akkor is látnánk, hogy bizonyos jelenségek körforgásként ismétlődnek kultúrában, gazdasági életben, politikában.

– Emlékszik még arra, ön mit várt a rendszerváltozástól?

– Hogyne! Mint mindenki, én is azt gondoltam, eljön a szabadság, jobb világ lesz, nyitottá válik a társadalom, nem a politikáról, a pártokról szól majd az életünk, nem érdekes, ki a polgármester meg a miniszterelnök, hanem hasonlóak leszünk nyugati demokráciákhoz.

– Ehhez képest jobb lett a színházaknak vagy rosszabb?

– Azt vettem észre, hogy amikor baj van, akkor kicsit jobb a színházaknak. Talán azért, mert olyan dolgokat tudnak megmutatni, amire békésebb időkben esetleg nem figyelnénk, vagy nem lenne rájuk igény. A társadalmi vészhelyzet több gondolkodásra készteti az alkotókat, visszanyúlnak a múltba, s keresnek az adott korhoz illő tükröket, utalásokat.

– Most eljött a vészhelyzet ideje?

– Nem így közelíteném meg. Már rögtön a rendszerváltás után kettészakadt a színházi világ. Az MDF-kormány idején elindult egy erőltetett magyarkodás, hogy most feláll-e a néző az István, a király  végén vagy sem. Ha nem, akkor hazaáruló. Jött az SZDSZ is a maga dolgaival, meg a Fidesz. Betagozódtak a színészek kormánypártiakra és ellenzékiekre. Akadt, aki emiatt nem akart a másikkal egy színpadra lépni.

– Önnel történt ilyen?

– Nem, szerencsére mindig jó szellemi légkörben voltam, olyan emberekkel játszhattam, dolgozhattam együtt, akik mindezt kellő humorral tudták kezelni. Jordán Tamás, Hollósi Frigyes, Garas Dezső, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula mellett ilyen dolgokkal nem kellett foglalkozni.

– Zavarja, hogy az eddig önnel készült interjúk szinte mindegyikében szóba kerül az, amikor Alföldi Róbert elküldte a Nemzeti Színházból?

– Ez a bulvárrésze egyes beszélgetéseknek. Annyi történt, hogy közölte, nem férek bele a koncepciójába. Kezdetben az ellenkezőjét mondta, sőt, megtiszteltetésnek tartotta, hogy együtt dolgozhatunk. Azt vettem észre, ha egy vezető eljut arra a pontra, hogy az lesz a fontos neki, mit gondolnak róla az emberek, akkor nem mindig lényeges számára mások véleménye. Akadt olyan előadás, amiről nekem más volt a véleményem, mint neki, volt, ami tetszett, más meg nem. Ezek azonban művészeti kérdések, nem személyes ügyek.

– Tulajdonképpen jót tett önnel, azóta is rengeteget játszik.

– Mindig sok munkám volt, majd’ 30 évig  tartoztam társulatokhoz. Tizenhét évig játszottam a Katona József Színházban, összesen majdnem 20 esztendeig a Nemzetiben. Sok helyre hívnak most is, három színház hét futó előadásában vagyok benne.

– Önről az sugárzik, hogy arisztokratikus, amolyan elegáns, hűvös, kimért úri színész, akit nem lehet csak úgy bratyizva hátba veregetni. Érezte ennek valaha is hátrányát?

– Nem, de az igaz, hogy valóban nem szeretem, ha hátba vágnak, esetleg fütyülnek utánam az utcán. Emlegetik, hogy angolokra emlékeztető figura vagyok, de sok másfajta karaktert is eljátszottam, gazdag ebből a szempontból is a pályám.

– Miből táplálkoznak a tartását, erejét jelentő gyökerek a lelkében?

– Talán az apahiányra vezethető ez vissza. Apám korán meghalt, s nem tudta nekem mindazt átadni, ami fontos lett volna egy kamasznak. Tanácsok, útmutatók nélkül kellett  boldogulnom az életben. Amit elértem, magamnak köszönhetem, nem kértem és nem is kaptam igazán segítséget ezen a pályán. Segítőim azért itt-ott voltak, de kevesen. Mindez azt is eredményezte, hogy a színházi világon belül is sokfajta dolog érdekelt. Ezért kezdtem el műsorokat szerkeszteni, előadásokat, esteket összeállítani, rendezni, tanítani.

– Gyakran nyúl vissza az ügynevezett békebeli idők irodalmához, kabaréihoz, kupléihoz.  Mi vonzza oda?

– Szeretem azt az időszakot, a légkörét. Gyűjtöm az akkori írásokat, verseket, kabarékat, kottákat. Otthon gramofonon is tudok régi lemezeket hallgatni. Mindig közel állt hozzám a kávéházi világ, a Fészek és a Rátkai klub hangulata. Fiatal színész koromban is jártam színészklubba, mulatókba, kocsmákba, voltak törzshelyeim.

– És sokat kártyázott...

– Römiztünk, azt nagyon szerettem. Aztán kezdett eldurvulni a játék, megváltoztak a partnerek, így lassan abbamaradt ez.

–  A kabaré iránti elkötelezettsége viszont megmaradt, miközben az a fajta a világ, amit ön is képvisel ebben, háttérbe szorult. Bántja?

– Időszakonként egyes műfajokkal előfordul ez. Egy ideig az operett volt ilyen, majd követte a pantomim, a cirkusz is. Mindegyik változik. Jöttek új hajtások, mint a musical vagy a nagy  akrobatashow-k, a kabaré pedig ma átalakult egyszemélyes műfajjá. A stand-up durvább, gatyaletolós, egyszerűbb humort, viccelődést hozott magával, s a zöme ki is merül ebben.  Ma valószínűleg egy négy-öt oldalas kabarétréfa vagy Kellér Dezső-konferanszié nehezen  állna meg a lábán, mert a közönség nem szereti kivárni, mit is takar a szellemesség, mi van a szavak mögött.



– Azt viszont lehet tudni, mi van az ön szerepei mögött...

– Negyven füzetoldal biztos. Amikor a Kossuth-díjat megkaptam, másnap a Játékszínben a kollégáim köszöntöttek egy kis házi ünnepségen. A színházintézet segítségével összeírták, mennyi szerepet is játszottam el eddig a pályán. Ezt megkaptam, így statisztika már van belőlem.

– S ebből tudható, hogy melyikre mondaná azt, ezért érdemes volt színésznek lennie?

– A pályám elején Ádám Ottó rendezte a televízióban a Mathiász panziót, azt nagyon szerettem. Csakúgy, mint a Hunyadi Lászlót, azt Vámos László rendezte, szintén tévére. Fordulópont volt az életemben a Katona József Színházban a Catullus című előadás Székely Gáborral. Korszakváltásnak számít a pályámon a Zsámbéki Gábor nevével fémjelzett Mirandolina. A Vígszínházban a Csókos asszony és a Nóra férfi főszerepeit alakíthattam. Ezek is jelentős állomások. Szirtes Tamás rendezésében a Miért nem marad reggelire? és A férfi, akit szeretek című produkciók is nagyon a szívemhez nőttek. A Hyppolit, a lakájt Verebes István rendezésében vagy háromszázszor játszottuk el, revelációnak számított akkoriban, és persze fontos mérföldkő a Budapest Orfeum, tíz évadon át tartották műsoron. Ezekre jó emlékezni.

– Mire nem?

– Egy előadásra nem szívesen emlékszem vissza. A Nemzeti Színházban Schwajda György  megrendezte a Vihart, abban Prosperót alakítottam. Komoly politikai vihart, hisztériát keltettek a darab, a Nemzeti és Schwajda körül. Akkor megkérdőjelezték a színészetemet, a pályámat, mert abban a színházban játszottam. Ezt azért nem könnyen dolgozza fel az ember.

– És azt hogyan viselné, ha nem jutnánk ki vízilabdában az olimpiára?

– Biztos nehezen, de szerintem a trieszti kvalifikációs tornán meglesz a riói szereplés.

– Azt mondta egyszer, hogy többre vitte, mint az édesapja, de kevesebbre, mint a fia. (Benedek Miklós fia, Benedek Tibor vízilabdázó – a szerk.) Megható vallomás ez...

– A fiam háromszoros olimpiai bajnok, ő a szövetségi kapitánya vízilabda-válogatottnak. Ez nagy teljesítmény, tényleg többnek gondolom, mint a pályámat.

– Hasonlóság nincs is a két pálya között?

– Inkább a két világ között.  A színház és vízilabda hasonlít egymásra. Mindkettő komoly, szép játék, de csak addig, amíg megmarad annak, s nem fordul át véres, kegyetlen háborúvá. Az nem jó a nézőnek. Az biztos, hogy olyan csapatot nehéz összehozni, mint a Tiboréké volt. Kézben, lábban, fejben, mentalitásban annyira együtt voltak, akár az aranycsapat. Ritkán születik egyszerre ennyi kiemelkedő sportoló egy időben, egy korszakban.

– S a színészekkel mi a helyzet?

– Húsz évig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, mindig akadnak kiemelkedő tehetségek.

– Ha ma egy fiatal pályakezdő megkeresné önt, hogy színész akar lenni, mit tanácsolna neki?

– Rizikós kérdés. Ha valaki csak a külcsínt, sztárságot, celebséget szeretné elérni, akkor lebeszélném. Ha tehetséges, akkor biztatnám, türelemre, kitartásra inteném. A tehetséges ember előbb vagy utóbb mindig meg tudja mutatni magát.

– Tehát akkor mi legyen Benedek Miklós útravalója számukra?

– Az, amit Karinthy Frigyes is írt a Nyugat című lapba az 1920-as évek közepén. Egy halálra ítéltet születendő gyermek látogatott meg a cellájában, megkérdezni tőle: megszülessen-e? A halálra ítélt ember sokáig ötölt-hatolt. Végül oda lyukadt ki, hogy mindenesetre próbálja meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!