Hírek

2015.04.03. 22:34

A kilók fogságában – Kórházat keresnek a túlsúlyos asszonynak

Nem szeretnénk mást, csak hogy a gyerekeim sétálhassanak, kirándulhassunk egy jót a nagymamájukkal. Jó lenne, ha anyukám újra teljes életet tudna élni – sóhajt nagyot Kiss Éva, akinek túlsúlyos édesanyja képtelen az önálló mozgásra.

Polgár Tibor

Éppen ezért Szalainé Kis Zsuzsannának, Zsuzsa néninek a szerettei egy olyan kórházat szeretnének találni, ahol a hasonló egészségügyi problémákra specializálódott szakemberek segítenek megszabadulni a 65 esztendős asszonynak az életét megkeserítő felesleges kilóktól.

– Amikor az emberek meglátják a húgomat és engem, majd pedig édesanyánkat, mindig megmosolyognak bennünket, ugyanis a testvéremmel nádszálvékonyak vagyunk, míg anyu több mint 130 kilót nyom. Tavaly sajnos elhunyt a férje, azóta ketten gondozzuk a húgommal – mondja Éva. Kérdésemre felidézi, az Ugodon élő Zsuzsa néni mindig is erős testalkatú volt, azonban a komoly súlyproblémák 42 éves koráig elkerülték. Ekkor lett terhes a negyedik gyermekével, majd a szülést követően úgynevezett kötényhas alakult ki nála, ami egyre csak súlyosbodott.

Szalainé Kis Zsuzsanna életét megkeseríti a túlsúly

– Anyu a ’90-es években szerette volna megműttetni a hasát, de az orvosok lebeszélték róla. Aztán egyre csak hízott. Érdekes, de a végtagjai nem vastagodtak meg túlzottan, leginkább csak a hasa nőtt. 2012-ben bekerült a pápai kórházba. Három hónapot töltött bent, minden nap jártam be hozzá és tornáztattam. Ezt követően szép lassan javult az állapota, sokat fogyott, azonban a férjének tüdőrákja lett, ami nagyon megviselte anyut, ismét hízni kezdett. Ráadásul meghalt a férje testvére, aki velük élt, és aztán a papa is eltávozott. Anyu ősszel – a lehetőségeihez mérten – még dolgozott a ház körül, kerekesszékből mosogatott, főzött, ám újra elhatalmasodott rajta az elhízás – emlékezett vissza Kiss Éva.

A törékeny, de annál céltudatosabb hölgy Bakonyszentlászlóról utazik rendszeresen az édesanyjához – mostanában Pápára. Zsuzsa néni ugyanis nemrég ismét bekerült a pápai kórházba. Lánya elmondása szerint két hétig volt a belgyógyászaton, ahol beállították a vesefunkcióit, és most azt szeretnék, hogy egy speciális egészségügyi intézményben elvégezzék a rehabilitálását.

– Csakis hálával, köszönettel tartozunk a pápai kórháznak és az itt dolgozó nagyszerű orvosoknak, ápolóknak, nővéreknek, beteghordozóknak, valamint dr. Orbán Sándor pápateszéri háziorvosnak! Minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy anyu még köztünk lehessen és meggyógyuljon, szívvel-lélekkel ápolták, gondozták, azonban technikai okok miatt itt nincsenek meg a feltételek az ő lefogyasztásához. Például a mostani ágyáról nagyon nehezen tud lejönni. Ha ebben valahogy segítenek is neki, akkor az ágyra való visszajutás újabb komoly akadálynak bizonyul. Szerencsére a vérnyomása, a szívműködése nagyon jó, de a hasán felgyülemlett súly egyszerűen mozgásképtelenné teszi. Ezért szeretnénk egy befogadó-szakkórházat találni számára, ahol rehabilitálni tudják. Meggyőződésem, hogy anyu le akar fogyni, csak egy kis segítségre van szüksége. Ő egyébként egy mosolygós, jólelkű személyiség, legutóbb például virrasztott egy ismeretlen néniért, akivel rövid ideig közös kórteremben volt. Sokan fel sem tudják fogni, milyen az, amikor valaki képtelen járni. Anyu ebben a szomorú helyzetben van, de tudom, hogy meg akar gyógyulni – hangsúlyozza Éva.

Hozzáfűzi, szerencsésnek érzi magát, hogy összetartó családja van, egyúttal külön köszöni Barbara lányának, aki Németországból támogatja szeretett nagymamáját. Mindannyian bíznak benne, hogy előbb-utóbb sétálhatnak majd egy jót Zsuzsa nénivel a szabad levegőn.

Szalainé Kis Zsuzsanna esetével kapcsolatban kikértük a pápai Gróf Esterházy Kórház állásfoglalását is. Dr. Vörös Ibolya főigazgató a Naplónak nyilatkozva kiemelte: a beteggel és a hozzátartozókkal együttműködve megkeresik azt az országos intézetet, ahol az elhízással kapcsolatos problémáját megpróbálják orvosolni. Kérdésünkre kifejtette, a helyi egészségügyi intézmény mozgásszervi rehabilitációs osztálya nem alkalmas erre a feladatra, mivel más profillal működik. A Gróf Esterházy Kórház tapasztalt vezetője megjegyezte, a sikeres rehabilitációnak – különösen ilyen eseteknél – elengedhetetlen feltétele a beteg teljes mértékű együttműködése.

Kiss Éva a beszélgetésünket azzal zárta, hogy név szerint szeretné megemlíteni az édesanyjának hatalmas segítséget nyújtó pápai orvosokat, dr. Lesó Ibolyát, dr. Patyi Andreát és dr. Gulyás Zsoltot, továbbá a lelkes ápolónőket, Nagy Albertné főnővért, Szőke Zsoltné Renit, Böröczkyné Anitát, Balogh-Beke Veronikát, valamint Braun Erzsébetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!