Hírek

2013.01.24. 17:18

A hegesztés a gulácsi lány világa

Lány létére hegesztőnek tanul Kovács Andrea, ami csak első hallásra tűnik meglepőnek. Jól érzi magát a fiúk között, akik hamar befogadták. Az oktatója szerint pedig nem is ügyetlen a szakmához.

Tremmer Tamás

- Már gyermekkoromban is érdekelt a férfias munka, nagyon szerettem például a villáskulccsal játszani, mondta Kovács Andrea, aki lány létére hegesztőnek tanul. Hiába azonban a gyermekkori indíttatás, az első útja mégsem erre vezetett. Ő is női szakmát választott, eladónak tanult, de aztán az alapozó két éve során rájött, ez nem az ő világa, így váltott.

- Apukán nagyon tartott tőle, amikor bejelentettem: hegesztő szeretnék lenni. Féltett, hogy kinéznek a többiek, mert lány vagyok. Érdekes, anyukám inkább örült a döntésnek. Aki igazán ismert, hamar belátta, ez az, ami nekem való. Ami nem érdekli, azzal felesleges kíntatni az embert.

Ma már nyugodt lehet a család. A fiúk hamar befogadták Andreát. Az is könnyített a helyzeten, hogy egy részüket már korábbról ismerte. A nemesgulácsi DGA Kft. tanműhelyében sajátítja el a szakma alapjait, a társai igen segítőkészek. De a cégnél sem úgy néznek rá, mint valami csodabogárra, ami szintén jó dolog.

 

Már a  cégnél sem úgy néznek Kovács Andreára, mint valami csodabogárra. Az oktatója szerintjó szakember válhat belőle (Fotó: Gáspár Gábor)

Meggyőződése, hogy hegesztőként fog boldogulni a nagybetűs életben. Ehhez neki is változnia kellett. Az első félévet még lazábban vette, de rájött, így sosem lesz belőle jó szakember, ezért most már odateszi magát.

 

 

 

Andrea érkezése kisebb fejtörést okozott Németh István tanműhelyvezető számára is, hiszen hiába van mögötte több évtizedes tapasztalat, lánnyal még soha nem dolgozott. De kellemes meglepetést okozott számára! Jó tulajdonságai vannak, akar, igyekszik, érdeklődődik, kérdez – egyszóval látszik rajta, hogy érdekli, mondta a jellemzését. Olyan a hozzáállása, hogy könnyű vele dolgozni. Németh István szerint a kézügyessége is megfelelő, így ha valamilyen törés nem lesz a fejlődésében, minden esélye megvan arra, hogy jó szakember váljék belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!