Hírek

2014.09.13. 12:37

A Csolnoky kórház intenzív osztályának javára jótékonykodtak

Veszprém - Egy video laringoszkóp nevű műszert szeretnének vásárolni a megyei kórház intenzív osztályának Az egészség útja nevű rendezvény, illetve az ennek keretében a Petőfi Színházban megrendezett Presser Gábor és Kövi Szabolcs jótékonysági koncert bevételéből.

Varga Domokos Péter

A világon már elterjedt, egy és másfél millió forint körüli összegből beszerezhető eszköz altatáskor segíti az orvos működését és nagy mértékben növeli a betegek biztonságát. Az aneszteziológus (altató) és intenzív terápiás orvos egyik fontos feladata a biztonságos légút létrehozása. Ennek során a laringoszkóppal feltárják a beteg hangrését, és ezen keresztül bevezetnek egy tubust, melyet a lélegeztetőgéppel összecsatlakoztatnak. Arckoponya-sérülésnél és egyéb nem szokványos esetekben azonban ez nehézségbe ütközik, ilyenkor nyújt nagy segítséget a video laringoszkóp, amely az eredeti funkciója mellett kameraként is működik, biztosítva így, hogy az orvos végigkövesse a tubus bevezetésnek útját.

Minderről a rendezvényen dr. Szabó Loránd főorvos, a Csolnoky Ferenc Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának vezetőhelyettese tájékoztatta lapunkat, aki az eseményen előadást is tartott az intenzív ellátásról. Többek között elmondta, osztályuk önálló egység, amely a kórházban lévő összes, súlyos, életveszélyes állapotban lévő beteg ellátását vállalja. Hangsúlyozta, az intenzív osztály nem átmenet a földi élet és a túlvilág között. Nem a súlyos, gyógyíthatatlan betegek állapotjavítása a feladatuk, ezt támasztja alá a halálozási arányuk is, amely tavaly 17,5 százalék volt. A kezelhetetlen betegségben szenvedőkön sajnos nem tudnak segíteni, de akin lehet, azért a legjobb tudásuk szerint megtesznek mindent.

A későbbiekben az osztály több orvosa, dolgozója rövid előadásokban mutatta be a náluk folyó munkát, így népes közönség ismertetőt hallhatott többek között az altatásról, a mesterséges táplálásról, a cukorbetegek műtéséről, a szervtranszplantációról és a gluténmentes táplálkozásról.

Nem csak a betegségek megelőzése, az egészségünk megtartása is rendkívül fontos – hívta fel rá a figyelmet Némedi Lajos, a megyeszékhely alpolgármestere.

Azt szeretnénk, hogy ne a saját példánkon kelljen megtanulnunk, milyen az élet az intenzív osztályon, ezért nyújtunk most egy kis bepillantást hihetetlenül fontos, de szinte misztikus munkájukba – mondta el köszöntőjében a szervező Szövetség az Egészséges Veszprémiekért Egyesület elnöke, Leitold László. Az eseményen került sor egyesületük és a Veszprémi Egészségfejlesztési Iroda közti együttműködési szerződés aláírására.

A Lovassy gimnáziumban tartott rendezvényen mindemellett egészséges ételeket lehetett kóstolni, volt lehetőség véradásra is. Többször mutattak be újraélesztési gyakorlatot is, volt vérnyomás- és testanalizátoros felmérés, szem- és látásvizsgálat. A tavalyihoz hasonlóan ismét megrendezték a veszprémi általános iskolák alsó tagozatosainak sportversenyét. A program zárásaként Presser Gábor és Kövi Szabolcs adott jótékonysági koncertet a Petőfi Színházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!