Hírek

2017.06.27. 19:10

Prizmákkal csökkentik a vadelütések számát a Veszprém-Csopak közötti szakaszon

CSOPAK - Egy év alatt tizenháromról kettőre csökkent a bejelentett vadelütések száma a 73-as főút Veszprém és Csopak közötti szakaszán, amely a Balaton egyik fő megközelítési útvonala

Molnár Sándor

A Bakonyerdő Zrt. már korábban együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysággal a vagyonvédelem és a természeti értékek megőrzése területén.

A legutóbbi kimutatásokból kiderült, hogy a 73. számú főút egy nagyon veszélyeztetett szakasz a vadelütések tekintetében - tájékoztatott Szekrényes Tamás, a Bakonyerdő Zrt. termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Bakler Zoltán rendőr őrnagy és Szekrényes Tamás vezérigazgató-helyettes a 73. számú főút mentén tartott sajtótájékoztatót. A kis képen a felszerelt vadriasztó prizma   Fotó: Molnár Sándor

Elmondta még, hogy mintegy félmillió forintból közel 600 darab vadriasztó prizmát vásárolt a társaság. Fontos volt, hogy ezeknek megfelelő helyük legyen, ezért kitisztították az erdőt, hogy minél szélesebbek legyenek azok a szelvények, ahol a járművezetők észlelhetik a vadat. Kétmillió forintot fordítottak a munkálatokra.

Bakler Zoltán rendőr őrnagy és Szekrényes Tamás vezérigazgató-helyettes a 73. számú főút mentén tartott sajtótájékoztatót. A kis képen a felszerelt vadriasztó prizma   Fotó: Molnár Sándor

Bakler Zoltán rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának osztályvezető-helyettese kiemelte, hogy a vadriasztó prizma éjszaka és korlátozott látási viszonyok között jelent előnyt azáltal, hogy a szétszórt fénysugarat beszórja az erdő felé és így a vad nem kerül ki az úttestre.

A vadelütések számának csökkenésében nagy szerepet játszik az is, hogy a közútkezelő nyírja az útpadkát, és hogy kipucolták az erdőszéleket. A három dolog együttes hatásának köszönhető, hogy lényegesen kevesebb baleset történt ezen az útszakaszon.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!