Hírek

2017.06.19. 19:20

Menetrendváltozás - Augusztustól átalakul a pápai tömegközlekedés

PÁPA Augusztus elsejétől megváltozik a helyi tömegközlekedés.

Polgár Tibor

A fő cél az, hogy az új buszmenetrend jobban kiszolgálja a hivatásforgalmat, a korábbinál hatékonyabbá váljon, továbbá az egyes városrészek és az egészségügyi intézmények könnyebben elérhetőek legyenek általa.

A részletekről Unger Tamás alpolgármester számolt be a városházán. Mint mondta, az elmúlt években folyamatosan csökkent a helyi tömegközlekedés központi támogatása. Míg 2012-ben az önkormányzatnak 35 millió forintjába került a városi autóbusz-közlekedés működtetése egy év alatt, mostanra ez az összeg szinte háromszorosára nőtt. Emiatt (is) döntött úgy a városvezetés, hogy felülvizsgáltatja a tömegközlekedést. Az erre irányuló elemzés nemrég lezárult.

A vizsgálatot végző cég munkatársai - helyi civil szervezetek bevonásával - teljes körű utasszámlálást végeztek, továbbá kikérték 35 nagy cég és intézmény véleményét. Az új menetrend kialakításakor figyeltek többek közt az utasok folyamatosan csökkenő számára, a hétvégi közlekedési igényekre, valamint az ipari parkban emelkedő foglalkoztatási kívánalmakra. Így alakult ki egy olyan módosítási javaslat, amely szakít a korábbi menetrenddel, de a Pápához csatolt településeket és Böröllőt nem érinti.

Augusztus elsejétől a legfőbb cél, hogy teljesen kiszolgálják a munkába és az iskolába járókat Fotó: Vallner Bettina

A legfőbb cél, hogy teljesen kiszolgálják a hivatásforgalmat, a korábbinál áttekinthetőbb és hatékonyabb legyen a menetrend, a Várkertfürdő, az egészségügyi intézmények és az egyes városrészek könnyebben elérhetővé váljanak általa. Unger Tamás szerint fontos szempont volt az is, hogy a belvárosba és a belvárosi szolgáltatásokhoz minél sűrűbben el lehessen jutni. Emellett ügyeltek a vasút és a helyi járatok kapcsolatára is, hogy ne várakozzanak sokat a vonattal érkezők. Az alpolgármester kifejtette: a módosítással új, de a régi rendszerből kiinduló útvonalakat hoznak létre, aminek nyomán a jelenlegi 22 helyett csak 14 járat közlekedik majd. Megváltoztatott útvonalú, össze-olvadó, kiegészülő, meghosszabbodó buszjáratok egyaránt szerepelnek az új menetrendi koncepcióban.

Unger Tamás megjegyezte, az augusztus elsejétől életbe lépő új tömegközlekedési rendszertől a szolgáltatási díj közel egyötödének megspórolását is várják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!