Hírek

2017.04.12. 15:22

Húsvétváró kézműves-foglalkozás Pápán

Pápa - A tavaszi szünidőt megelőző húsvéti kézműves-foglalkozás már hagyományosnak számít a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola életében.

Polgár Bettina

Barabásné Hegedüs Timea, az oktatási intézmény igazgatóhelyettese lapunknak nyilatkozva elmondta, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon mindig részt vesznek a Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanulóival egy közös keresztúton a Nagytemplomban, majd kreatív program várja a gyermekeket.

Fotó: Vallner Bettina

– A fiatalok, akik szerettek volna tanítás után az iskolában maradni, feliratkozhattak a húsvétváró programokra. Idén az ünnephez kötődő témájú filmet vetítettünk a gyermekeknek, akik emellett kipróbálhatták a szalvétatechnikát, nyuszis díszt készíthettek virágcserépből, műanyag tojás felhasználásával pedig mosolygós nyuszikat és vicces tojásokat alkothattak, valamint ceruzatartót is barkácsolhattak. Bakó Ildikó népi iparművész vezetésével a viaszolt tojásdíszítési technika fortélyaiba nyerhettek bepillantást az iskola diákjai. A tanulók viasszal rajzolták fel a motívumokat a tojásokra, majd befestették azokat – ismertette Barabásné Hegedüs Timea.

Mint mondta, az alkalmon a felső tagozatosok közel fele vett részt, de a húsvétváró program az iskola alsós diákjait is érintette. – Az ünnepváró kézműves-foglalkozás célja, hogy a gyerekek apró meglepetéseket készíthessenek, melyekkel megajándékozhatják családtagjaikat, barátaikat húsvétkor – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!