Hírek

2017.03.19. 20:15

Forradalmi emlékséta - Joggal lehetnek büszkék elődeikre a várpalotaiak

Várpalota - Emléksétával tisztelegtek a napokban az 1848-as hősök előtt Móri Sándor városvédő vezetésével a Nepomuki iskola diákjai.

Szabó Péter Dániel

- Több évtizede szervezünk helytörténeti sétákat Várpalotán. Érdemes beszélni a '48-as várpalotai hősökről is, hiszen szép számban voltak, akik önként jelentkeztek nemzetőrnek. Köztük volt például gróf Zichy Béla, Palota akkori földbirtokosának 23 éves fia is, aki innen állt be nemzetőrnek több száz környékbeli magyarral együtt. A fiatalember a drávahidvégi csatában hunyt el, ahol a műszaki alakulatok parancsnokaként szolgált. Egy balul sikerült robbantást követően augusztus 5-én lelte halálát, a család Várpalotán, az alsóvárosi temetőben helyeztette örök nyugalomra - mondta el kérdésünkre Móri Sándor, a Várpalotai Városszépítő és -védő Egyesület tagja, az emlékséta vezetője.

A várpalotaiak egyébként joggal lehetnek büszkék elődeikre, hiszen az 1848-as eseményeket követően Veszprém megyében Palotán történt az első, a forradalommal közösséget vállaló felvonulás, március 22-én. Ezen a napon a palotaiak nemzetiszínű lobogók alatt felvonulással csatlakoztak a márciusi ifjakhoz.

Móri Sándor, a városszépítő és -védő egyesület tagja a diákok gyűrűjében az 1848-as emlékműnél Fotó: Szabó Péter Dániel

Az emlékséta során Móri Sándor, a palotai helytörténet szakavatott ismerője három helyszínre vitte el a Nepomuki iskola diákjait. Az út első állomása a Thuri téren található emlékmű volt. Rieger Tibor alkotásán az 1848-as 12 pont olvasható, öt darab töredezett, süttői mészkőre felírva. Szintén a vár mögötti parkban látható Petőfi (Petrovics) István emléktáblája. Nagy költőnk öccse 1845 és 1848 között lakott Várpalotán s mészárszéket bérelt a városban. Egykori lakóháza helyén 2008-ban avatott emléktáblát a városvédő egyesület és a település önkormányzata.

Zárásként a már említett alsóvárosi temetőbe vezetett a csoport útja, ahol gróf Zichy Béla sírjánál a fiatalon elhunyt nemzetőr életéről beszélt a diákoknak Móri Sándor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!