Hírek

2016.11.28. 18:30

Tetőtől a padlóig

Kisapáti - A kultúrház tetőszerkezetét szerették volna felújítani, de végül még a könyvtár is korszerűbb lett.

Tóth B. Zsuzsa

Erről beszélt a közel ötezer kötetes, felújított könyvtár avatási ünnepségén Keszei Endre polgármester.

- Mi annak idején nem adósodtunk el, így a konszolidációs összegből a kultúrház tetőszerkezetét szerettük volna megjavíttatni. Azonban a tető alatt megfelelően nagy hely van, így tettünk tetőablakot is a padlásra, ahol később hasznos helyiségeket lehet majd kialakítani. Csakhogy nem volt a házban lépcső, csupán egy létra, így a lépcsőház kialakításához el kellett venni a térből egy kis helyet. Gondoltuk, ha már nagyobb munkába fogunk, falat bontunk, a régi mosdóra is ráfér a felújítás.

Hiszen úgy negyven éves volt már. A kivitelezési munkák már folytak, miközben rájöttünk, hogy ha már a könyvtár falát kibontottuk, megújulhat az és a teleház szintén. Így alakult, hogy most könyvtárat avathatunk. Ráadásul amint polcot akartunk vásárolni a köteteknek, találtunk arra is pályázatot. Több, mint 1,8 millió forintot nyertünk – sorolta a kivitelezés menetét a polgármester. Hozzátette, hogy kiváló mesterek vettek részt a munkálatokban, köszönet jár a precíz munkáért mindannyiuknak.

Keszei Endre szerint jelentős előrelépés az épület, azon belül a könyvtár felújítása, hiszen a kistelepülések csak lépésenként tudnak előre haladni

A település közel ötezer kötetes könyvtára folyamatosan bővül. Sőt, az újabb 6,5 milliós támogatásból a tervek szerint az épület nyílászáróit is kicserélik, szigetelik a kultúrházat. Így a fűtésszámla alacsonyabb, a fenntartás is olcsóbb lesz. Amellett a kultúrterem ugyancsak megújul az összegből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!