Hírek

2015.02.21. 12:33

Thürmer Gyula: nem az Orbán-kormány megdöntéséről szól a szavazás

Aki arra gondol, hogy vasárnap a veszprémi voksoláson megdönti a kormányt, az téved, de a parlamentet jobbá lehet tenni a Munkáspárt elnöke szerint.

Thürmer Gyula a párt szombat délelőtti veszprémi kampányzáró rendezvényén kijelentette: hiányoznak az Országgyűlésből a múlthoz nem kötődő fiatalok és a dolgozó emberek képviselői.

Ezért jelölték Szentpáli Kolost, aki a fiatal dolgozó generáció képviselője. A jelölt "olyan nemzedék képviselője, amely még emlékezhet valamire a szocialista korszakból, de a szocializmusról nem úgy gondolkodik, hogy ott minden rossz volt, hanem megérti azt, hogy volt jó is és rossz is, és nekünk, dolgozó embereknek több volt benne a jó" - mondta Thürmer Gyula.

A Munkáspárt azt szeretné, hogy az embereknek biztos jövedelmük és megélhetésük legyen - közölte a párt elnöke. "Ma már a minimálbérnek legalább kétszázezer forintnak kellene lennie, és nem nyugodhatunk bele abba, hogy százötezer forintos minimálbér tartja el az országot" - mondta.

Szentpáli Kolos, a Munkáspárt veszprémi időközi választáson induló jelöltje azt kérte a választópolgároktól, adjanak esélyt neki, hogy "együtt küzdhessenek egy jobb jövőért". Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét uniós biztossá nevezték ki, ezért lemondott országgyűlési mandátumáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!