Hírek

2014.12.16. 16:59

Vasárnap nem vásárnap - A törvénymódosítással visszaáll a régi rend

Megyei körkép – A parlament a keddi ülésnapján megszavazta a vasárnapi pihenőnap bevezetését. Egy-két kivételtől eltekintve 2015. március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgozni a kereskedelemben.

Tremmer Tamás

Előzetesen forrtak az indulatok, a parlament végül mégis nagy többséggel megszavazta a vasárnapi pihenőnap bevezetését. Jövő március 15-től a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben, vagyis a vasárnap nem vásárnap többé. A jogszabályban kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján azonban nyitva lehetnek az üzletek.

Miközben a jogszabály módosítása – elvileg - a munkavállalók érdekében történt, addig vannak olyan kereskedelmi alkalmazottak, akik nem értenek egyet mindezzel. Mint ahogy olyan vállalkozás is van, ahol könnyen tesznek eleget a rendelkezésnek.

Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) alelnöke lapunknak elmondta, a szervezet korábban támogatója, és egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartás törvényjavaslatának. Ugyanakkor eddig sem és korábban sem értettek egyet olyan változtatással, amely eredményeként csökken a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember tud dolgozni a jövőben. A törvénymódosítás nyomán számításaik szerint 1,5-2 ezer munkahely kerülhet veszélybe, de ennek igazolására meg kell várniuk a forgalom átrendeződésének hatását.

Az alelnök jelezte, a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban felmérést végeztek a tagjaik körében, zömük multinacionális kereskedelmi láncnál dolgozik. A válaszadók 90 százaléka, tízezer ember úgy nyilatkozott, hogy a munkafeltételek kedvező változása esetén – mint például emelni kell a vasárnapi pótlékot, lehetővé kellene tenni az önkéntes munkavállalást – vállalná a vasárnapi munkavégzést.

Úgy döntöttek, az aláírásokat eljuttatják Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, valamint arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.

Bogdán József, a Pólus Coop Zrt. elnök-igazgatója úgy fogalmazott, hogy a Coop-csoport és a Polus egyaránt el tudja fogadni a törvényt. Szerinte ezzel visszaáll a régi, normál kereskedelmi rend, amire lehet, hogy a fiatalok már nem is emlékeznek. A kereskedők, az alkalmazottak, a gyártók, a szállítók és a vevők egyaránt kapnak egy szabad napot.

A Polus Coopnak alapvetően kényelmi jellegű boltjaik vannak: akiknek nincs idejük hétköznaponként hipermarketekbe járni, azok rájuk találnak. Az új törvény valamelyest hatással lehet a működésükre, erre figyelnek, ezzel számolnak, és az új helyzethez alakítják üzletpolitikájukat. Az egy szabadon választott vasárnapjuk valószínűleg húsvétkor lesz. Úgy vélte, az intézkedés gazdasági kárt nem okoz számukra.

A cégnek a Balaton-partján szezonálisan nyitva tartó boltjaik is vannak. Ezekről egyelőre nem tudott nyilatkozni, úgy fogalmazott, hogy meg kell várniuk a végrehajtási rendeletet.

A törvény nyitott kiskapukat is, így például a 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak vasárnap, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne. Rajtuk kívül például a trafikok, a gyógyszertárak, a vasúti-és buszpályaudvaron, a kórházakban lévő üzletek, a piacok, a vásári boltok, a benzinkutak, vendéglátóhelyek, a szálláshelyek, a múzeumok, a fürdők kaptak szabad jelzést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!