Hírek

2014.02.05. 17:35

Megálljt parancsolna a vagyonügyleteknek az Együtt-PM

Veszprém - A TakarékBank privatizációs pályázatának azonnali visszavonását sürgette szerdai sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor országgyűlési képviselő, az Együtt-PM politikusa.

Szabó Péter Dániel

- Nem elég, hogy első körben a kormány államosította a takarékszövetkezeti rendszert, ezzel pedig felszámolták a takarékszövetkezetek autonómiáját, most kiírták a TakarékBank privatizációs pályázatát, amelyből kizárták a korábbi tulajdonosokat. Ezzel tulajdonképpen a takarékszövetkezetek vagyonfosztása a végéhez érkezik. Nem véletlenül tiltakozik ellen országos szinten is a takarékszövetkezeti szövetség, s nem véletlenül van felháborodva a teljes szektor. Papíron ugyan a takarékszövetkezetek és a kistulajdonosok helyzetbe hozásáról szól a történet. A kiírást azonban úgy rakták össze, hogy annak nagy valószínűséggel csak egyetlen nyertese, az Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. lehet, amelynek az a Vojnits Tamás az ügyvezető igazgatója, aki a takarékszövetkezeti rendszer államosítását levezényelte. Meg kell ugyan várnunk a folyamat végét, ám az érintett felek nyilatkozatai alapján valószínűsíthető a végeredmény - mondta el a veszprémi belvárosi étteremben tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

A baloldali összefogás Veszprém megye 2-es számú választókerületében induló jelöltje elmondta, a megyeszékhelyen a legnagyobb port felkavart ügy a Hangvillához kötődik, ahol „szintén azt lehet látni, hogy olyan konstrukciót fogadott el a kormánypárti városvezetés, amely jelentős vagyoni aránytalansággal, nagy valószínűséggel Fideszhez közeli vállalkozókat hoz helyzetbe”.

Scheiring Gábor, az Együtt-PM politikusa a szerdai veszprémi sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Scheiring Gábor hozzátette, az Együtt-PM a napokban határozati javaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amelyben felszólítják a kormányt, hogy „fejezze be az állami vagyon értékesítését és minden olyan állami vagyon ügyletet, amelyet az elkövetkező időszakban terveznek”.

- Kormányváltás nélkül nem megvalósítható, hogy joguralom, gazdasági biztonság és kiszámítható környezet legyen az országban. Ezért is született meg az ellenzéki együttműködés, amely képes minderre. Olyan emberközpontú gazdaságpolitikát fogunk bevezetni, amely tiszteletben tartja a magánvállalkozások kezdeményezéseit és tulajdonhoz fűződő jogait, s egy olyan feltételrendszert teremt, ami támogatja az egyéni vállalkozások törekvéseit. A kis- és közepes vállalkozások nélkül ugyanis Magyarországot nem lehet talpra állítani - szögezte le a képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!