Hírek

2013.12.12. 15:21

Iszapömlés - Sértetteket hallgatott meg a bíróság

Veszprém - Először hallgatott meg sértetteket tanúként a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőperben csütörtökön a Veszprémi Törvényszék.

Az idei utolsó tárgyalási napon egy 70 éves devecseri asszony Szabó Györgyi büntetőtanácsa előtt felidézte: a szemközti ház kerítésén hosszú ideig lógva várta, hogy szomszédai az iszapba gázolva lesegítsék, s együtt, órákon át a szomszéd ház teraszán a vörösiszapban várták a megmentőket.

Elmondta, az orvos szakértői vélemény szerint testének 40-49 százalékán első- és másodfokú égési, illetve marási sérüléseket szenvedett, és a bőrátültetések miatt ma is fájdalmai vannak.

Egy 28 éves férfi azt mondta: amikor a vörösiszap betört a devecseri házba, kimenekültek a teraszra, az árból megragadott egy létrát, a tetőnek támasztotta, s felsegített oda két 12 éves kislányt és egy asszony. Két idősebb nő - közöttük a fiatalember nagyanyja - egy korláton állt nyakig az iszapban, amíg órákkal később kimentették őket. Mindannyian kórházba kerültek.

A férfi - aki testének 40-49 százalékán szenvedett el égési sérüléseket - a bíróságon kiemelte: megalázónak érezte, ahogy a sérültekkel bántak.

A mentésben részt vevők tudták, hogy az embereket le kell mosdatni, de nem volt náluk pokróc, takaró, amibe a csupasz embereket be lehetett volna takarni, anyaszült meztelenül álltak ott - idézte fel a tanú. Hozzáfűzte: idős nagyanyja le se akart vetkőzni az emberek előtt.

Harmadikként egy 41 éves férfit hallgatott meg a bíróság, aki a devecseri városgazdálkodási üzem közmunkásaként értesítette az embereket a veszélyről. Ő egy házról lelógatott kötélbe kapaszkodva menekült meg attól, hogy az ár elragadja. Több órát töltött a vörösiszapban, testének 36 százaléka égett meg.

A bíróság előtt azt hangsúlyozta: olyan tragédia ez, amely egész életükben elkíséri őket.

Az elsőrendű vádlott, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója azt kérdezte a tanútól, hogy segít-e neki feldolgozni a történeteket az, hogy valamennyi vádlott részese volt a eseményeknek, valamint az, ha objektív tájékoztatást kap arról, hogy a kiöntött tározó nem volt túltöltve, és a Mal emberei nem követtek el hibát.

A férfi azt válaszolta: nem, mert a tragédiát családjával együtt átélte, tönkrement az életük, és ezen semmi nem változtat.

A büntetőper január 6-án szakértők meghallgatásával folytatódik.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!