Hírek

2013.07.09. 13:05

Megállapodást írtak alá

A Belügyminisztérium új rendelete írja elő a honvédség és a katasztrófavédelem bizonyos esetekben való együttműködését.

Nagy Imre

A rendelet a korábbinál konkrétabban írja elő a közös munka egyes elemeit. Mindez szükségessé tette, hogy a már fennálló megállapodást felfrissítsék a felek. Az újat kedden délelőtt a pápai bázisrepülőtér csapatművelődési otthonának VIP-termében írta alá Gangler László ezredes, a repülőtér parancsnoka, és Németh Tamás ezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

 

Gangler László és Németh Tamás aláírásukkal szentesítették a megállapodást (Fotó: Nagy Imre)



Azt aláírást megelőzően Tóth László főhadnagy ismertette a megállapodás tartalmát. - Gyakorlatias, mindkét fél számára előnyöket, konkrét szabályokat tartalmazó megállapodás született. Tartalmazza például, hogy adott esetben hogyanzajlik egy repülőgép-szerencsétlenség során - repülőtéren belül, illetve kívül - a katasztrófa elhárítása a tűzjelzéstől a kommunikáción át a sikeres beavatkozásig.

Előírja többek között a szakfelszerelések vizsgálatának rendjét, az ebben történő segítségnyújtást, illetve tartalmazza a közös gyakorlatok, ismereti foglalkozások hasznosságát is - fogalmazott a főhadnagy. Ismertetését követően a két fél aláírásával szentesítette a megállapodást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!