Hírek

2013.02.06. 13:39

Csalással "ajándékozták" el a Fekete Kastélyt

Véglegesen eltiltotta a bíróság hivatásától azt az ügyvédnőt, aki csalással akart hozzájutni nagyobb összegű hitelhez.

Mátételki András

A 18. században épült Nedeczky-kastélyt (később Fekete Kastély néven szerepelt) 1999 és 2004 között a Vazul Kft. bérelte a tulajdonosoktól, három osztrák férfitől. Három évvel később a Vazul vezetője egy másik kft-én, az Amanduson keresztül 400 ezer eurós vételi ajánlatot tett az 5189 négyzetméteres telken álló, négyszintes, 12 szobás épületre, amelyben korábban szálloda, vendéglő üzemelt. Az osztrákok belementek az üzletbe, csakhogy a vevőnek nem volt ennyi pénze, ezért hitel után nézett. A tárgyalások mögött az a 70 éves dr. T. Miklósné állt, aki már rég nem volt az osztrákok jogi képviselője, mégis a nevükben járt el.

Az Amandus Kft.-nek úgy kívánt 100 milliós hitelt adni a péceli, 49 éves K. Józsefné, a másodrendű vádlott, ha a hitel fedezete a kastély lesz.  Ezt a lehetőséget felismerte az ügyvédnő is, akinek szintén kellett volna egy nagyobb összeg. (Előzőleg ő már kapott 31 millió forintos hitelt vádlott társától, de mivel nem tudta visszafizetni, ráment a zamárdi hétvégi háza). Ekkor a két vádlott bevonta az egyik péceli vendéglátóban konyhalányként dolgozó asszonyt, aki "ajándékba" kapta - papíron - a kastélyt, úgy, hogy az ő és az egyik osztrák tulajdonos nevét ráhamisította a szerződésre T. Miklósné.

Végül is a Tapolcai Körzeti Földhivatal nem jegyezte be az asszony nevére az ingatlant, mert sok hiányosság szerepelt a dokumentumban. Ugyanakkor a tulajdonosok új jogi képviselője észrevette az okirat-hamisítást a földhivatalban. Időben lépett: feljelentést tett a rendőrségen, valamint az ajándékozási szerződést felbontó megállapodást készített.

A Veszprémi Törvényszéken dr. Németh Balázs tanácsa különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt is a székesfehérvári T. Miklósnét három év börtönre ítélte, s eltiltotta véglegesen az ügyvédi foglalkozástól. K. Józsefné két évi börtönbüntetését a bíróság öt évre felfüggesztette, ugyanakkor a vádlottaknak 410 ezer, illetve 300 ezer forint bűnügyi költséget kell fizetniük.

A döntés nem jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!