Hírek

2012.08.11. 18:29

Lovas betyárok az utcán

Zirc – A Bakonyi betyárnapok leglátványosabb programja minden évben lovas felvonulás. Idén is az vonzotta a legnagyobb közönséget, mikor a helyiek és a messzi földről idesereglett lovas és fogatos betyárok végigvonultak a városon.

Varga Domokos Péter

A betyárruhában és az egyéb népviseletbe öltözött lovasok a rendezvény fő helyszínéről, a futballpályáról indultak el szombat délután két órakor, majd a Rákóczi téren át a polgármesteri hivatal előtt vonultak el a benzinkútig, majd vissza. Nem csak Zirc apraja és nagyja vonult ki megtekinteni a nem mindennapi látványosságot, hanem a XIV. Bakonyi betyárnapokra a idelátogató érdeklődők is. Mikor a lovas menet visszaérkezett a futballpályához, elvonult a színpad előtt, még egyszer tisztelegve a közönség előtt.

A gazdag program délután a Bakonyi Lovas Klub (Zirc) ügyességi és fogathajtó bemutatójával folytatódott, melyen a vendég lovas egyesületek is részt vettek. A népes közönség ezúttal többek között azt csodálhatta meg, hogyan lehet lóhátról széktánc versenyt játszani, vágta közben fokossal oszlopról leütni a vízzel töltött flakont, vagy dárdával eltalálni egy pajzsot.

A lovas programok szakkommentátora ezúttal is Varga Antal, a Zirci Takarékszövetkezet elnöke volt, aki maga is aktív lovas.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!