Hírek

2012.07.17. 18:03

A Rába-híd szebb lesz, mint volt

Marcaltő - Jó ütemben folyik a marcaltői Rába-híd felújítása, már mind a mederhíd, mind az ártéri híd pályalemezei elkészültek. Úgy tűnik, nem lesz akadálya a híd augusztus végi megnyitásának.

Tremmer Tamás

Egy évvel ezelőtt, tavaly augusztusban zárták le a marcaltői Rába-hidat. Éppen ideje volt a rekonstrukciónak, hiszen az 1949-ben épült hídszerkezeten az átadása óta semmilyen nagyobb felújítási munkát nem végeztek.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től megtudtuk, jó ütemben zajlik a munka. A híd két részből áll: egy látványos mederhídból és egy egyszerűbb szerkezetű ártéri hídból. Az ártéri híd esetében a szerkezetet pillérig lebontották, és a felújított pillérekre új acél-vasbeton szerkezetet építettek. A mederhíd esetében az acélrácsos ívek megmaradtak, a korábbi vasbeton pályalemez helyére új acélból készült, úgynevezett ortotróp pályalemez épült, és az acél vonórudak cseréjét is elvégezték.

Mind a mederhíd, mind az ártéri híd pályalemezei elkészültek, már túljutottak a korrózióvédelmen is. Jelenleg a híd alatt lévő acélváz bontása, valamint az ártéri hídon a szegélybeton utókezelése folyik.

A következő időszakban mind az ártéri, mind a mederhíd szigetelése megtörténik. Még megújul az útburkolat a hídszerkezeten, valamint a híd előtt és után 45-45 méteren. Ezt követően kihelyezik a táblákat, felfestik az útburkolati jeleket, végül a híd környezetét rendezi a vállalkozó.

A műszaki előírásoknak megfelelően augusztus elején megtörténik a híd próbaterhelése is. A munkák jelenlegi állása és az ütemezés szerint a szerződésben lévő 2012. augusztus 31-i határidő tartható.

A felújítás nettó 632,5 millió forintba kerül, amit a magyar állam finanszíroz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!