Hírek

2012.06.22. 11:29

Voki: fizet, vagy felszámolják

Pápa, Győr - Lapunk évek óta figyelemmel kíséri a valaha győri székhellyel rendelkező Vocational Academy Alapítvány által működtetett iskolák sorsát. Megyénkben a marcaltői volt érintett. Úgy tűnik, a pedagógusok egy új törvényi szabályozásnak köszönhetően végre megkaphatják elmaradt bérüket.

Nagy Imre

Elevenítsük fel a 2007-es történéseket. Fenntartási nehézségek, az anyagiak hiánya miatt közel húsz Veszprém- és Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat döntött úgy, hogy hosszú távú közoktatási megállapodás keretében intézményeit átadja a Vokinak. Az eredményes működésre a Nagy Ottó László alapítványi elnök által minden alkalommal elmondottak - a 3,5 milliárdos alapítványi vagyon - volt a garancia. Ám már a működés első évében jelentkeztek az anyagi problémák. A pedagógusok akadozva, később egyáltalán nem kapták meg bérüket, és nőttek a Voki közüzemi- és egyéb tartozásai is. Olyannyira, hogy a jelentős APEH-tartozás miatt már 2007-ben inkasszó volt az alapítvány számláján, így az állami normatívát egy az egyben ennek fedezetére fordították. A helyzet egyre súlyosabbá vált, ezért feljelentést tett az alapítvány ellen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az E.ON, majd a pedagógusok is. Közben a Voki kivonult a legtöbb iskola fenntartásából.

Az ügyben 2008-ban vizsgálatot folytatott az Oktatási Hivatal, majd az APEH, a Munkaügyi Főfelügyelőség, a Győr-Moson Sopron Megyei Főügyészség, és a Főjegyzői Hivatal is. Hiányosságokat tártak ugyan fel, de jogkövetkezmények nélkül. Foglalkozott a problémával a Parlament is, ám sokáig nem történt érdemi lépés. Nyomozást folytatott az ügyben a győri és a pápai rendőrkapitányság is. Közben pert nyertek a kárvallott pedagógusok, az alapítvány kötelezte a bíróság az elmaradt bérek kifizetésére. Ám ez a mai napig nem történt meg. A székhely átkerült az Alföldre, a pénz eltűnt, személyi felelősök nincsenek. Az alapítvány tartozása tetemes: a bank felé 517,7 millió forint, a pedagógusoknak ki nem fizetett bér 116 millió, közműtartozása 20 millió, a vállalkozóknak 3,5 millió forint. A bértartozást az érvényes bírósági ítéletek szerint több mint négyévnyi kamat is terheli. Győrben, ez év január végén - a károsultak kezdeményezésére - kísérletet tettek az alapítvány ingatlanjainak elárverezésére, ám ez nem vezetett eredményre.

Árvay Péter, a sopronkövesdi iskola tanára károsultként követi nyomon az eseményeket. Ő értesítette lapunkat az újabb fejleményekről. - Sokévnyi hiábavaló várakozás után, a kormányzatnak köszönhetően egy reménysugár tűnt fel az égen - írta levelében. 2012. márciusától ugyanis módosították a társadalmi szervezetekre, így a Vocational Academy Alapítványra is vonatkozó jogszabályi rendeleteket. Ezek alapján felszámolási eljárás kezdeményezhető. A 2011. évi CLXXV. tv. 10. paragrafusa 1. bekezdése értelmében a felszámolási- és csődeljárásokra vonatkozó rendelkezéseket a hivatkozott törvényben található néhány speciális rendelkezés mellett alkalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy bármely volt Voki alkalmazott képviseletében - akinek jogerős bírósági ítélet, vagy meghagyás alapján munkabér jár - lehetővé vált a felszámolási eljárás kezdeményezése.

Így Árvay Péter jogi képviselője benyújtotta az eljárás megindítása iránti kérelmet a Győri Törvényszékhez. Ebben azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg az alapítvány fizetésképtelenségét. A sopronkövesdi tanár szerint ezt csak úgy kerülheti el a Voki, ha kifizeti a tartozásait. Ám ezt nyilván nem fogja tenni, akkor viszont a bíróság megállapítja a fizetésképtelenséget és kijelöli a felszámolót. Újabb jó hír a pedagógusok számára, hogy a felszámoló biztos a fizetésképtelenséget megállapító határozat jogerőre emelkedését követően - külön kérelem alapján - a bérgarancia alapból körülbelül egymillió forintnyi összeget igényelhet meg mindazon pedagógusok részére, akikkel szemben munkabértartozás áll fenn. Így egy-egy pedagógus egymillió forintjának megtérítésére már van állami fedezet.

A hosszú ideje zajló huzavona tehát véget érhet, a pedagógusok - köztük az ügyben érintett egyetlen Veszprém megyei, a marcaltői intézmény alkalmazottai - megkaphatják jogos járandóságukat. Köztük vannak olyanok, akiknek másfél évnyi bérrel tartozik a Voki. A 2009-es feljelentéstől közel három, a 2010. júliusi vádemeléstől számított majdnem két év után 2012. május 24-én jogerős ítéletet hozott a Győri Városi Bíróság. Az ítélet kimondja: Nagy Ottó László bűnös egy rendbeli közérdekű adatokkal való visszaélés bűntettében, ezért bírói megrovásban részesítette, és kötelezte a törvény betartására. Az ítélet jelzésértékű mindazoknak, akik már lemondtak arról, hogy valaha pont kerül az ügy végére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!