Virtuózok

A tehetség, a kitartás és a valós teljesítmény ünnepe. Már csak ezért is jó, hogy van közmédia, hogy a Fölszállott a páva után sikerre tudta vinni ezt a komolyzenei vetélkedőt is. Bebizonyosodott, hogy az érték is lehet tömegeket megmozgató igazi média siker, a pozitív példa is kaphat közfigyelmet és a közbeszédnek is tárgya lehet.

Lehet, hogy az újévben már ez lehet a „trendi”? Lehet, hogy nem lesz olyan ciki az énekóra az iskolában?  Lehet, hogy a műsorok hatására többen és szívesebben járnak majd zeneiskolába, iratkoznak néptáncra vagy kórusba?

Nem lehet persze mindenkiből ünnepelt sztár a világ nagy színpadain, de aki megszokja a kemény munkát, az odaadást és a kitartó gyakorlást egyedül vagy közösségben, aki egyszer megtapasztalja a siker ízét, az elvégzett munka eredményét, abból lehet művész vagy tanár, vagy az élet más területein jól boldoguló felnőtt, de mindenképpen érzékeny és értő, elkötelezett közönség. Mert ugye azt is tudjuk, közönség nélkül nincs se művész, se sztár.

Láttak már Önök ácsot, tetőfedőt a színpadon? Vagy akár buszvezetőt? Nem nagyon? De mi lenne, ha nemcsak a hangverseny teremben, hanem a hétköznapokban is oda tudnánk figyelni egymás teljesítményére? Ha észrevennénk a szépen elkészített tetőt, a pontos és udvarias sofőrt vagy a gyermekeit tisztességgel egyengető szülőt. Ha észrevennénk ebben az anonim blogfikázó, konzumidióta világban azt a tengernyi jót, ami körülvesz bennünket. Ha nem csak észrevennénk, hanem el is ismernénk és meg tudnánk becsülni a másik teljesítményét, örülni tudnánk a sikereinek, tisztelnénk azt, aki elboldogul, aki a nagy közösből nem mindig elvenni, hanem abba beletenni igyekszik. Ha ezt látjuk, értékeljük és tesszük a dolgunkat tisztességgel, akkor talán mi is számíthatunk ugyanerre.

Igen. Egy jó töltött káposzta, egy tipli, ami végre megáll a falban, felnövekvő, szerető gyermekeink mosolya És így arra is rájöhetünk: a virtuózok mi vagyunk.

Bélafi László