Vendégsarok - Március idusán

2007 márciusában Izraelben jártam egy zarándokúton. Úgy alakult a program, hogy a csoportunk március 15-én érkezett Pontius Pilatus városába, Caesariába. Természetesen ünnepeltünk és nem is találhattunk volna méltóbb, szebb helyet, mint az antik római színházat, háttérben a Földközi-tenger azúrkékjével. Furcsálló-érdeklődő tekintettel néztek minket az arra járó turisták, mígnem a kis ünnepségünk végén az idegenvezetőnk lesétált, kiállt a színpad közepére. A Veress Zsuzsitól kapott kis kokárdával a kabátján, énekelt nekünk Erkel Ferenc operájából, Bánk bán áriáját: ” Hazám, hazám ”Ő Simon Segali / Székely László, aki a negyvenes években kisgyermekként Lkner bácsinál tanult szész mesterséget, s talán ennöszönhette, hogy túlélte a theresienstadt-i koncentrációs tábor poklát.Lehetünk bárhol a világban, mondhatnak nekünk bármit az „okosok”, akkor is ez a nap a legszebb nap!

Megpróbálhatják elfelejtetni velünk, tilthatják, kicsinyíthetik fontosságát, összemoshatják nekik fontos más napokkal, kinyithatnak ezer plázát, Mi ünnepelni fogunk!Állítólag akkor is olyan cudar idő volt, mint ma. Hideg volt, fújt a szél és esett az eső, de mindez nem zavarta azokat az ezreket, akik néhány fiatal vezetésével „forradalmat tetszettek csinálni”.

Tudjuk, hogy a történelem főbb eseményei Pozsonyban és Bécsben zajlottak, de mégis a kollektív nemzeti emlékezetünk ennek a néhány pest-budai órának a megtörtént vagy éppen meg sem történt eseményeit véste hazánk legszebb ünnepnapjai közé. Mire gondolhatott Petőfi, amikor felébredt másnap reggel, március 16-án? Gondolta volna, hogy a népszerűség csak szalmaláng és nem választják meg képviselőnek; hogy néhány hónap múlva fegyverrel a kézben kell védelmeznie hazáját; hogy barátja, Vasvári a felkelő román parasztok ellen harcolva hal hősi halált, és ő sem éri meg a huszonnyolcat?

Gondolta volna, hogy az egykori „rongyos bakának”, a renitens, borozgató deáknak, majdan szobrot állítanak a Pápai Református Kollégium épülete elé; hogy nem lesz olyan település Magyarországon, ahol ne lenne Petőfi utca; hogy egy nemzetrontó gyilkos rezsim próbálja meg kisajátítani nevét; hogy fiatalok, mellükön március 15-e nemzeti színű kokárdájával fognak újra és újra nemet mondani, szabadságot követelve a Nemzetnek?

Nem hiszem, hogy e szép hajnalon szerető, ifjú hitvese mellett, ilyen gondolatok bántották volna a jó Petőfit. Inkább várta tele reménnyel a csodálatos tavaszt, amit sajnálatos módon követett a szomorú ősz, a tél.„ A halhatatlanság a halállal kezdődik.” RobespierreCsodálatos bátor férfiak, nők és gyerekek. Görgei Artúr is csak 31 éves Világosnál! 1848-49 hősei Sokak fájdalmasan fiatalon áldozták életüket. 1849. augusztus 1. /Nyerges-tető Petőfit már elnyelte egy segesvári tömegsír. Több mint 200 székely határőr készül megállítani Csíkszék és Háromszék határán, a Clam-Gallas tábornok vezette egyesített osztrák-orosz hadakat. Nem hátrálnak, csak az árulás rendítheti meg soraikat, de mind teljesítik esküjüket. A székely Thermopüla! Kányádi Sándor írta róluk:„ nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.

”Néha elgondolkodom azon, hogy vajon miről beszélgethetett a két veterán, Lincoln tábornoka, az USA nagykövete és az argentin katonai akadémia alapítója a távoli Buenos Airesben. Mit mondhatott egymásnak a két jó barát, Kossuth ezredese, Asbóth Sándor és Bem vezérkari főnöke, Czetz János? Mit csinálhattak március 15-én? Biztos, hogy sokaknak más miatt lehet kedves ez a nap. De éppen ez szép benne! Csak egy számít, szeressük 1848. március idusát, mert ez a nap a Mienk!