Hétvége

2014.07.18. 15:49

Törésvonalak nélkül

Korbély Barnabás geográfus, csoportvezető a heti Vendégsarok szerzője.

Van egy olyan – jelenleg 21 ország képviselőiből álló – koherens és jól működő közösség Európában, amelyet eddigi élményeim, tapasztalataim szerint nem járnak át törésvonalak. Az Európai Geopark Hálózat szakemberei között szép számban dolgoznak geológusok, geográfusok: a földtudományi szakemberek pedig igen gyakran foglalkoznak efféle fogalmakkal (elég, ha „házunk táján” a nyolcmillió éve kitört tihanyi vulkánokra gondolunk, hiszen ebben az esetben is a földkéregben kialakult törésvonalak mentén jutott a felszínre a forró kőzetolvadék ).

Földtani természetvédőként, emberként, magyar és európai polgárként egyaránt valódi élmény kivenni részemet e közösség – meggyőződésem szerint mindannyiunknak hasznos – munkájából. Külföldi kollégáinkkal együttműködve (esetenként találkozva) mindig remek érzés azt látni, hogy a geoparkok ügye képes tartósan „felszámolni” bármely más – nem földszerkezeti jellegű, hanem nemzeteket és országokat megosztó – törésvonalat, vagy hidat verni akár a legmélyebb szakadékok felett is. Ebben a sokszínű közösségben az (egyebek mellett) angol, skót, ír, francia, német, görög, török, német, lengyel, szlovák, román és magyar szakemberek szeme előtt nagyon fontos cél lebeg: minél több ember számára megmutatni (ha tetszik: bebizonyítani) azt, hogy természeti értékek alatt messze nem csak párába burkolózó erdőket, színpompás madarakat, gyönyörű virágokat hozó lágyszárúakat érthetünk.

Az 59 európai geopark mindegyike azon dolgozik, hogy az adott terület értékes és változatos földtani örökségét méltó módon megőrizze és – bárki számára befogadható módon, élményszerűen – bemutassa az oda érkezőknek. Egy ausztrál kollégánk lényeglátó megállapítása szerint ugyanis a geoparkok nem a geológusok homokozói... A számos geoturisztikai és oktatási-ismeretterjesztő program népszerűsége, a „rajongeók” növekvő tábora, a helyi közösségek sikeres bevonása azt jelzi, hogy nem hiába „tártuk ki” ezt az ajtót!

A megyénk jelentős részét is lefedő, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által irányított Bakony–Balaton Geopark 2012 ősze óta tagja az Európai Geopark Hálózatnak és a négy földrész 30 országában működő, száz geoparkot tömörítő Globális Geopark Hálózatnak, amely az UNESCO támogatását is élvezi.

Múlt héten levelet kaptunk a Hátszeg (Haeg) Dinoszaurusz Geoparkból: román partnereink arra kértek bennünket, hogy ha tehetjük, fogadjuk egy napra a Bakony–Balaton Geoparkban is a Kanadában készült, és éppen errefelé „hazatérő”, beszédes nevű Magyarosaurus dacus dinoszaurusz élethű másolatát. A múlt század elején Nopcsa Ferenc báró erdélyi birtokán előkerült, 70 millió évvel ezelőtt élt őshüllő, a kapcsolódó gyerekprogramok, Ősi (!) Attila paleontológus kitűnő előadása rengeteg érdeklődőt vonzott a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontba. A másolatot megalkotó kanadai művész és kísérete, román geológus kollégáink, az UNESCO szakmai vezetője egyaránt elismerően szóltak a geoparkunkban szerzett élményeikről – szívből köszönjük önöknek is!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!