Tisztaság

Ezek az emberek egész életükben azért dolgoztak, hogy nyugodt családi otthonuk legyen, bármennyire szegényen is éltek. Most elveszítik otthonaikat, életüket. A mai világ civilizált kultúrájában ez borzalmas látvány. Menekültek jönnek át a magyar határon, mezítláb a hideg jeges vízben, asszonyok gyermekeiket átölelve, pokrócba takarva, talán azt súgják nekik, hogy itt majd béke és boldogság, jó életük lesz. Lelki oldalról nézve olyan ez, mintha a betlehemi történet újra megismétlődne: „Szállást keres a Szent család”, szállást keresnek az emberek, s nincs, ki befogadja őket. Azt gondoltam, hogy hetven év távlatából ezek a képek nem fognak újra megismétlődni. Azt hittük, hogy már csak emlék, ami 70 éve történt, és eljött közénk a béke. Akkoriban, ebben a békétlen időszakban az utolsó napokban is számtalan áldozatot szedett a háború. A veszprémi egyházmegyében is papok, szerzetesek és hívek is az életüket adták az esztelen háborúban. Egy kis faluban, Litéren egy fiatal lány is az életét adta.

„Mert nincs nagyobb szeretet annál, mint aki barátaiért adja az életét”, odaadta fiatal lányokért, azokért, akiket nevelt, akiket megtanított dolgozni, imádkozni. Egyszerű munkáslány volt, akinek ott élt a szívében a szeretet lángja. Ő, aki az életnek a nehézségeit megismerte, a hajléktalanságot, az egyszerűséget, a szegénységet, az éhezést, a gyaloglást az iskolába, a templomba. Megismerte, hogy mit jelent küzdeni az életért. Aki igazán küzd valamiért, az tudja csak megérteni, hogy milyen áldozattal jár, ha végre elérte a kitűzött célját. Ez a lány Bódi Magdi. Az a lány, aki gyermekkorában nélkülözött, de szomjazott a tudásra, mert a tudással megnyílik a világ. A lány, aki észrevette a munkások között a durvaságot, a kegyetlenséget, az erkölcstelenséget, a gúnyolódást az Egyház iránt. Ő azonban erőt nyert, és oda akarta adni magát egészen az Istennek. A kolostor csendjére vágyakozott, hogy imádságban tökéletesedjen, de az Isten mást akart. Magdit a munkások közé küldte, és ott eszközként felhasználta. Nap, mint nap csiszolta a kápolna csendjében, mert tudta, hogy csak az imádságban kaphat menedéket a békétlenség között. Ő felajánlotta a tisztaságát, s odaadta az életét, ahogy Szent János Pál pápa is mondta, „Egészen tiéd”. Odaadta magát egészen Jézusnak. Úgy ment vissza az emberek közé, mint farkas a bárányok közé. Ápolta a betegeket, összegyűjtötte és tanította a lányokat. S a környezetében elcsitultak a fegyverek, a káromkodó emberek is megszelídültek. Nem beszéltek többé tiszteletlenül az Istenről.

Aztán elérkezett a végső pillanat, már közeledett a front a gyárakhoz, haladt nyugat felé, elért Litérhez. A részeg katonák nőt kerestek. Magdolna a pince mélyén volt a lányokkal, asszonyokkal, ahonnan, imádság szállt. Az orosz katona őt akarta, de ő védte magát, megsebezte a katonát, majd elszaladt a pincéből. A felbőszült orosz utánalőtt, s eltalálta. Utolsó szavaival az ég felé nézett, talán épp úgy, mint Goretti Mária, akihez hasonlítani lehet életét. Megható, amikor édesapja megtalálja, és pokrócba tekeri testét, az áldozatot a magyar ifjúságért, a magyar lányokért, a családokért. Így kell emlékeznünk 70 év távlatából vértanúságára, hogy ma, amikor maradiságnak tartják a tisztaságot, s oly könnyen odaadják sokan, hívja fel Magdolna a figyelmet, hogy a legdrágább kincs, mit Istentől kaptunk, s neki adjuk: Őrizzétek a tisztaságot!

Nagy Károly apát, kanonok