Hétvége

2014.10.24. 13:40

Testvérek az I. világháborúban

Rainer Pál történész nagyapja és az ő testvéreinek első világháborús történeteit, viszontagságait foglalta össze az első világháború centenáriumának alkalmából.

Kutasi Zsófia

A személyes iratokból, és hivatalos okmányokból, fotókból összeállt történetek hűen bemutatják a történelem viszontagságokkal teli időszakát, melyben szinte minden akkori magyar család érintett volt. A katonatisztek és az otthon maradtak életét is a háború határozta meg, miközben szerelmek szövődtek, családok jöttek létre, vagy éppen bomlottak fel. A sokszor tragikus körülmények között, miközben a világháború súlyos áldozatokat követelt, az élet nem állhatott meg. Így történt ez Rainer Pál családjában is, ahol a három testvér, a nagyapa Rainer Rudolf őrnagy, (1886-1955), bátyja Rainer János ezredes, (1879-1937) és öccse Friedrich Rainer százados, (1889-1918) az Osztrák-Magyar Monarchia hivatásos gyalogsági tisztjeként vett részt az I. világháborúban.

A család Ausztriából származik, a férfiak mind hivatásos katonatisztek voltak a monarchia idején, akik részben Magyarországon szolgáltak, és többen közülük itt is nősültek meg.

A tiszti vonal a 19. század közepétől a 20. század derekáig tartott. A történész édesapja, már nem állt be hivatásos katonának, az építőiparban dolgozott, tartalékos folyamőr zászlós volt a háborúban. Rainer Pál civil szakmát választott. A háborús események, és annak családi vonatkozásai gyerekkora óta érdekelték, de inkább szemlélőként és kutatóként. A családban számos fotó, iratanyag és elbeszélt történet maradt fenn, melyeket idővel elkezdett összegyűjteni.

A cs. kir. 15. Landwehr lövészezred 1918. június 20-án elesett tisztjeinek – Fritz Rainer százados, Rainer Pál (képünkön) nagyapjának öccse, Karl Wanke százados és Felix Ryparek főhadnagy – sírja az olaszországi San Dona di Piave közelében

- Részben édesapámtól, részben rokonoktól sok mindent tudok nagyapámról és testvéreiről, de személyesen egyiküket sem ismertem - mondta Rainer Pál.

A három testvért a szülők katonaiskolába adták, aminek több előnye volt: a neveltetés gondja megoldódott, és a tiszti fizetés egy szerény, de mégiscsak fix havi bevételt jelentett. Így mindhárman hivatásos katonák lettek. A háborúban Rudolf és János egyaránt a 101-es békéscsabai ezredben szolgált, de más-más században. Később nagyapám a temesvári hadkiegészítő parancsnokságra, majd a kismartoni katonaiskolához került. A harmadik testvér egy másik (osztrák honvéd) ezredben volt. Leveleztek egymással, azonban ezeket az iratokat akkoriban cenzúrázták.

Jánost húsz éves korában avatták fel hadapródtiszt helyettesnek, később -, Bécsben és Nagyváradon is állomásozott. Akkor kitüntetésnek számított a bécsi szolgálat. Ezred utásztiszt, majd 1908-tól géppuskás osztag parancsnoka lett; akkor vezették be a modernnek számító géppuskát a géppuskásokat köznyelven masinisztáknak hívták.

János a harcok során Galíciában súlyosan megsebesült: egyik alsó lábszára eltörött. Rudolfnak pedig az orosz tüzérségi tűzben egy fa hatalmas ága a csípőjére zuhant. János ezután sokáig lábadozott, és annak ellenére, hogy további életében ezentúl bicegett, 1916 elején újra jelentkezett harctéri szolgálatra. Zászlóalj parancsnokként több csatában rész vett Orosz-Lengyelországban, Bukovinában, a Tatárhágónál és egy olaszok elleni támadásban is, amiért a Vaskorona Rend 3. osztályával tüntették ki, mivel az ezreddel egy teljes olasz zászlóaljat elfogtak. A háború alatt ismerte meg a feleségét, aki ekkor Budapesten ápolónőként dolgozott.

A fennmaradt korabeli fotókhoz számos történet kapcsolódik. A háború alatt Oroszországban az a hír terjedt, hogy Magyarországon a hadifoglyokat éheztetik, és rosszul bánnak velük. Ezért a békéscsabaiak elhatározták, hogy a polgármesterrel az élen, tanácsosokkal és virilisekkel összeverbuválnak egy csapatot és meglátogatják a 101-es ezredet. Nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret adtak a hadifoglyoknak, hogy az oroszok lássák, nálunk ilyen ételt kapnak a foglyok. Erről az alkalomról felvétel is készült.

Rainer Rudolf az 1920-as évek közepén, német nyelven közel hetven oldalon részletesen leírta, mit csinált és hol járt a háborúban. Mivel sokáig zászlóalj segédtiszt volt, a hivatalos iratok egy része nála maradt, az írásos szöveghez 250-300 eredeti dokumentumot csatolt. Ezek között szerepel többek között veszteséglista, napi parancs és számos jelentés. A háború alatt házasodott meg miközben háromszor volt a fronton.

Rainer Frigyes megmaradt osztráknak. Kezdetben egy stájerországi vadászzászlóaljnál szolgált, majd az osztrák honvédséghez került Troppauba (ma Opava, Csehország). A háborúban megjárta Galíciát és Orosz-Lengyelországot, utóbb Olaszországot. A Monarchia utolsó támadásakor, 1918 nyarán a Piavénál mint századparancsnok hősi halált halt.

A tiszti feleségek sorsa sem volt irigylésre méltó; a legtöbben éveken át otthon egyedül imádkoztak és aggódtak, hogy él-e még a férjük.

Rudolf a háború után a magyar hadseregben szolgált tovább, és onnan vonult nyugdíjba. János szintén, majd nyugdíjasként a Nemzeti Munkavédelemnél dolgozott. A világháborús éveket követően több hagyományőrző és ápoló bajtársi szövetség alakult. Egy ilyen szövetséghez csatlakozott a két fivér, Rudolf több egyesületi kiadványban is rendszeresen publikált. 1945-ben nyugatra menekült, és Amerikában halt meg, János Budapesten hunyt el, Frigyes osztrák állampolgár maradt, és a harcok során esett el.

Rainer Pál elmondta, a rokonságból tizennyolcan vettek részt az első világháborúban, közülük ketten ott maradtak - korabeli kifejezéssel élve - a becsület mezején. A tisztek közül hatan megsebesültek, volt, aki idegileg teljesen tönkrement és volt olyan is, aki hadifogságba került.

Rainer Pál szerint, a legtöbben, ha ilyen kutatásokat végeznének a saját családjukban, hasonló eredményre jutnának.

A történész négy-öt fős baráti társasággal és testvérével 2005-től 2008-ig részben bejárta azokat a helyszíneket, ahol nagyapja is katonáskodott. A feljegyzésből, térképekből és könyvekből alapozta meg a kutatást, a legtöbb helyen máig megmaradtak az állások, lövészárkok, amelyek körzetében különféle hadianyagok, felszerelési tárgyak is gyűjthetők. A sokszor sűrű erdővel fedett vidékeken nehéz a tájékozódás. Az egyik kárpáti gerincen 900 méteren szekérvasalásra, és gyalogsági ásókra bukkantak, melyek az egykori csatákra emlékeztetik az arra járókat. Az egykori települések helyén sokszor már csak erdő vagy erdei utak vannak, több falu azóta teljesen eltűnt a II. világháborús harcok során. Balcina helyén például csupán egy forrás menti kápolnát, és út széli keresztet kereshettek fel. A katonatemetők helyét, melyeket a sorsukra hagytak, idővel visszafoglalta a természet.

A Laczkó Dezső Múzeum I. világháborús centenáriumi kiállításán látható néhány darab a helyszíneken talált relikviákból.

A történész a múzeumban a militária gyűjteményt gondozza és mutatja be többek között iskolás csoportoknak. A gyerekeknek nehéz elmagyarázni a hadi eseményeket, mivel az iskolában nem hallanak ilyenekről, azonban ezek a történetek közelebb vihetik őket a történelem megismeréséhez.

Rainer Pál szerint a világháborús szereplők megérdemlik a tiszteletadást, és a méltó megemlékezést:

- Egyik oldalon nem szavaztattak meg senkit, hogy el akar-e menni a háborúba. A magyaroknak és az oroszoknak is azt mondták, hogy a hazájukat kell megvédeni és kutya kötelességük szenvedni, sőt, akár az életüket is oda kell adniuk. Mindegy, hogy ki milyen nemzetiségű volt, ha tisztességgel és becsülettel próbált megfelelni a szolgálatnak, méltó arra, hogy az emlékét megőrizzük. Egyrészt azért mert egy ember volt, másrészt mert a frontkatonáknak nem volt választási joguk. Ha ellenszegültek, akkor elvitték őket a csendőrök és elmagyarázták nekik néhány keresetlen pofonnal, hogy melyek a hazafias kötelességeik. Nem csak akkor, de sajnos ma is sok háborúval sújtott területen ez így van.

A politikusok keverték a kártyát, a frontkatona az első vonalban az események sűrűjében volt. Hiába tartott ki becsülettel a legszörnyűbb körülmények között, mocsokban, hőségben, vagy fagyban, lehet, hogy a feje fölött egy kényelmesen berendezett tárgyalóteremben a hazáját már régen eladták, vagy elosztották, amiről ő nem is tudott. Az élet az ilyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!