Hétvége

2015.03.08. 17:30

Szálljunk ki az autóból és gyönyörködjünk a lábunk előtt bólogató apró csodákban

Apácatorna – Hajdan, amikor a világ még egyszerűen működött, március nyolcadikán minden dolgozó nő kapott egy hóvirágcsokrot, ezzel a tavasz hivatalosan is kezdetét vette.

ifj. Vasuta Gábor

Na most gondoljunk bele, mi történne 2015-ben, ha a hóvirág történetesen nem lenne hatóságilag védett növény? Álbajuszos NAV-ellenőrök tartanának próbavásárlásokat, a nyugtát hírből sem igen ismerő hóvirágipari szakmunkásoknál, nem beszélve a közterület-felügyelők bátor kiállásáról, akik az esti hírek szerint összehangolt razziát tartanának az aluljárókban, keményen fellépve a már említett hóvirág-ipari szakemberek ellen. A sok nődolgozóval rendelkező cégek pedig ugyancsak bajban lennének, hogy hogyan költségeljék el a hóvirágot, mivel ez természetbeni juttatásként adóköteles tétel lenne. Hát ezt akartuk mi?

Tavaszi hérics

Inkább menjünk ki az erdőbe és nézzünk körül, lehetőleg ne a kocsiablakon keresztül. Ha jó helyet választottunk a kiruccanásra, akkor legalább ötféle virág együttese fogja lekötni a figyelmünket. A jó hely alatt aránylag zavartalan cseres-tölgyes vagy bükkös erdőket értek, ahol, ha van egy sziklagyep, vagy legalább egy tisztás, annál jobb. Legnagyobb tömegben egy lilás, avagy fehér fürtös virágú növénykével fogunk találkozni, amely az odvas keltike, vagy, ha a virág alatti levele úgy néz ki, mint összezárt ujjú tenyerünk, akkor ujjas keltike. Én tudom, nehéz megállni, hogy óvodáskorú gyerekünk ne gyűjtse őket csokorba, de higgyük el, nem érdemes. A csokor szavatossági ideje alig öt perc, utána dobhatjuk el fonnyadt virágainkat.

Az odvas keltike gyakori virágunk.

Az élénk kék szín azt jelenti, hogy csillagvirágra akadtunk. A Tiszántúlon az erdélyire, a középhegységekben a hegyire, a síkabb, nedvesebb erdőkben a dunaira, a Velencei-hegységben pedig a nagytermetű helyi erőre, a nadapi csillagvirágra, ami már-már megüti egy csoffadt jácint méreteit.

A farkasboroszlán mérgező növény.

A szép, dallamos nevű szellőrózsák is kora tavasszal nyomulnak. Leggyakoribb közülük a sárga virágú bogláros szellőrózsa, de vannak védett fajaik is, mint az erdei és hármaslevelű.

A hunyor mindhárom fajtája védett.

A télállás kétségkívüli bajnokai azonban a hunyorok, amelyeknek mind a három magyarországi fajuk védett. Az illatos hunyor, ami a Mecsek környékén nő, gyakran már február közepén bontogatja zöld szirmait, ami a helyzetnek megfelelően úgy néz ki, mint egy növényi bőrszerkó, semmi finom sziromság. Vajon mi porozhatja be a még télies időben? A poszméheknek ugyan van bundájuk, de ők még hűvösebb nyári reggelen is szivatóval indulnak, elég sokáig rezegnek egy helyben, hogy elérjék üzemi hőmérsékletüket. Ugyancsak jeles korán kelők a mérgező boroszlánok, különösen a farkasboroszlán nevű kis cserje. Kis lilás virágai szintén elég durva anyagból készültek, ami nem is csoda, mert igazából ezek megszínesedett levelek, virág funkcióval. Ha beléjük botlunk magasabb hegyi bükkösökben, érdemes hozzájuk lehajolni, mivel nem intenzív illatuk elképesztően finom, szerintem megérne egy gázkromatográfiás analízist a Nina Riccinél.

Leánykökörcsin.

Azonban nemcsak dolgos önfenntartó növények léteznek. Ilyenkor bukkanhatunk a szennyes rózsaszín virágú vicsorgóra is, ami más növényekre települ rá, ezért nincs is más dolga, mint virágot hozni, levelei kis átlátszó pikkelyekre redukálódtak. A növény küllemében szerintem van valami nyugtalanító, mint az élősködőkében általában.

De az élet lassan elindul a száraz gyepeken is, méghozzá elég látványos dolgokkal. A tavaszi hérics lángoló sárga virágait már messziről észre lehet venni, a leánykökörcsinét már kevésbé. Na ő aztán tényleg el van látva télikabáttal, szirmainak hátoldala finom ezüstszínű szőrökkel van borítva. Nem vennék ugyan rá mérget, de szerintem elnevezésében van valami népi huncutság, természetesen még a gyantázás előtti időkből.

Élősködő vicsorgó

És lehetne még sorolni tovább a fajokat napestig, de a cél csupán egy kis figyelemfelkeltés volt. Ha pedig ritkább és kiadósabb botanikai élményekre vágyunk, javaslom, böngésszük a hazai nemzeti parkok programajánlóit. Potom pénzekért juthatunk maradandó élményekhez, nem beszélve a jó társaságról, mert aki a virágot szereti, mint tudjuk, rossz ember nem lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!