Szeptemberi szarvas szerelem

Hosszan hallgatózott a köré gyűlt sötétben, amelyben a közeli kukoricás félig érett csövei szólongatták továbblépésre. Gerincének parancsoló feszülése azonban nem engedte lépni. Orrlyukai kitágultak a csapás felett, aztán hátsó combjának metsző sajgására hátraperdült, de csak a sötétség hallgatott körülötte És ebben a pillanatban végig bizsergette tagjait az izgató felismerés: egy fiatal tehén ment át nemrég a csapáson, az hagyta itt készülődő, vágyakozó, hívogató illatát.

Végigment az erdőszegélyen, majd megállt a tisztásról lassan kiáramló légmozgásban. Válogatta a szagokat: érezte az öreg vezértehén nyugodt szürkeségét, az idei borjak csodálkozó megtorpanásait, de mindezeken túl áradt a három fiatal tehén kihívó, ingerlő illata.

Minden porcikáját átjárta ez az üzenet, gerincét feszíteni kezdte a tehenek izgató közelgése. A feszülés felkúszott a torkához, a füléhez, belekúszott az ereibe, a bőre alá, megborzongatta vastag nyakának idegeit.

Nem tudott továbblépni. Úgy érezte szétpattannak erei, hogy ebből a szorításból csak egy hatalmas ordítással lehet szabadulni Ekkor a tisztáson végighömpölygött az öregbika felszabadító, mélyen zengő első bőgése.

Elkezdődött! – mondta tegnap Feri barátom – Itt-ott megszólaltak a bikák. Másnap elindultam kedvenc magaslesemhez.

Az első bőgéseket hosszú évek óta erről a magaslesről hallgatom. Itt, a Bakony szívében, távol minden településtől, autókat sorjázó épített utaktól, ordítozó erdőjáróktól, itt várom a nagy pillanatot, amikor megszólal az első bika és én borzongató tisztelettel zárhatom magamba az őszi erdő nagyon várt díszharsonáját.

Szeptember elején ide zarándokoltam ismét tele várakozással. A sárguló levelek olyan hangtalanul karikáznak alá a lombokból, mintha nem a közeledő őszre figyelmeztetnének, hanem szerelmes lobbanással, észrevétlenül adnák magukat az erdő ölének.

Szemem önkéntelenül a fegyver ravaszára téved odabent feszül az indulásra váró erő

Ma biztos nem adok jelt az indulásra!

Az első napon, az első szenvedélyes bődülés akkordjait vétek lenne elválasztani az erdő tárulkozó lombjaitól egy puskadörrenéssel. Ilyenkor csak hallgatni szabad, feszülten várni és közben újra élni az elmúlt évek szeptembereinek bikát kereső, teheneket kísértő hangulatát. Ilyenkor csak vágyakozni lehet: bárcsak megszólalna, bárcsak hallanám!

Az első bőgés mindig sötétedés kezdetén szólal meg, mintha a bika szégyenkezve vállalná a belsejében sűrűsödő indulatot, mintha maga is idegenkedne az ereiben növekvő feszültségtől.

Az első hang még nem magabiztos, nem követelőző, ebben még csak lopakodik a vágy, hogy aztán holnap vagy holnapután szárnyakat kapjon, úgy zúgja-zengje erdőn-mezőn a nappaloknak és az éjszakáknak az újrateremtés szemérmet elsöprő himnuszát.
Várom az első bőgést, várom a szarvas szerelem indulását .

Egy lelkiismeretes, jó vadgazda számára a bőgési időszak érzelmi túlfűtöttségén túl, a szakmai értékek a fontosabbak. Hisz’ szeptember folyamán nyílik lehetősége, hogy a rábízott szarvas állományról alaposabb, precízebb adatokat gyűjtsön és ezeknek a birtokában megállapítsa és kijelölje kiemelésre – ha anyagi és egyéb kényszerek alá nem kerül - azokat a selejtes egyedeket, amelyekkel a visszamaradó állomány értéke színvonala nő.

De ebben az időszakban tudja azt is megállapítani, hogy az öreg, érett bikákból melyeket hozzanak terítékre, hisz’ azok az elmúlt években bőven és biztonsággal tudták átadni, jó, sőt kiváló adottságaikat az utódoknak.

Az ilyen vadgazdák (és segítségeik) biztosítékai annak, hogy a magyar szarvas állomány valamikori nagyon jó híre megmaradjon.

Rakk Tamás, nyugalmazott erdőmérnök