Hétvége

2014.09.18. 09:53

Staféta Keresztes Ariel Zoltánnal

Vassányi István azt kérdezte Keresztes Ariel Zoltántól, hogy Litértől merre épül ki az új kerékpárút.

Mátételki András

- A jövőben szeretnénk növelni a turisztikai vonzerőnket azzal, hogy a községből Balatonfűzfőre indulna az egyik út a 72-es úttal párhuzamosan, illetve a Dózsa György útról lehetne átkerekezni a Cser-erdő alatt Szentkirályszabadjára, ahol csatlakoznánk a már megépült kerékpárúthoz - mondja Keresztes Ariel Zoltán, a pályázó litéri gesztor önkormányzat polgármesteri- és pályázati referense.



- A 13,7 kilométer hosszú bringaút fele új építésű lenne, továbbá közel 7 km-es útszakaszt teszünk kerékpározhatóvá kisforgalmú utakon kitáblázással, szélesítéssel, a földút javításával. Településünk közparkjában már kihelyeztünk 2,3 millió forintból különböző fittness eszközöket, építettünk illemhelyet. Lesz majd itt két családbarát, megvilágított bringapálya is. A drótszamarasokat Balatonfűzfőn várja majd szerviz- és információs pont. A legolcsóbb ajánlattevő is átlépte a 297 milliós keretet 33 millióval, amit viszont már megkaptunk. A munkák októberben kezdődhetnek.

Keresztes Ariel Zoltán azt kérdezi Mag Évától, hogy kik újítják fel a turistajelzéseket.

A staféta következő vendége: Mag Éva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!