Hétvége

2015.02.27. 19:33

Miért nehéz közbelépni?

Áldozatokra emlékeztek a héten, 22-én a bűncselekmények, 25-én a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét idézték meg.

Penk Tímea

A fogalom egészen mást takar napjainkban, mint őseink idején. Az áldozat eredeti jelentésében az áld és az áldoz szóhoz kapcsolódik. Az áldozat lehetett valamilyen jószág, amelyet isteneknek ajánlottak fel hálából, tiszteletből vagy engesztelésül. Az adományozás, az ajándék is áldozat.

Áldozatot hozhatunk a hazáért, társunkért, gyermekeinkért. Okozhat szenvedést, ahogyan másokért kiállunk, de olyan élvezet is lehet, amelyről lemondunk. Számos módon hozhatunk áldozatot, egy azonban biztos és mindenféle áldozatfajtára jellemző, hogy áldozatot nem szóval, hanem tettel kell hozni.

Áldozatot azonban nem csak hozni lehet, hanem elszenvedni is. Például, amikor egy erősebb hatalom a gyengébb megsemmisítésére törekszik. Így van ez az emberáldozatoknál is, s nem kell hozzá kannibalizmussal élő társadalmat keresni. Politikai áldozatokról beszél a történelem, ami szervezett formája a mások feletti uralomnak. Munkahelyeken, oktatási intézményekben zajló, mások életét megnyomorító események is előfordulnak, végül a családon belüli áldozattá válás sem maradhat szó nélkül. Nincs azonban áldozat erőszak és erőszaktevő nélkül! Idővel hősökké válnak az áldozatok, de ez rajtuk már nem segít.Miért olyan nehéz időben felismerni az erőszakot? Miért olyan nehéz tisztán látni egy konfliktusban az erőviszonyokat? Miért olyan nehéz még időben közbelépni és megmenteni a potenciális áldozatot? Miért fordulhat elő, hogy aki beavatkozhatna, az is inkább az áldozatba rúg bele?

Címkék#áldozatok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!