Menjünk ki a kertekbe!

– Nézd, milyen szép a felkelő nap a kert végében! – csodálkozott rá nagyanyám őszi reggeleken az elé tárulkozó látványra. Menjünk, szedjük, takarítsuk be a zöldséget, gyümölcsöt, kóstoljuk meg, milyen finom lett a termés, nem hiába kapáltuk, gyomláltuk, gondoztuk a veteményest hónapokon át, ami a betakarítás után az egész családnak egész télen át kitart majd – noszogatott tovább. A kert ezer szépséget és kincset rejtett, minden esztendőben nagy örömet okozott látni, hogy tavaszi meg nyári munkánk mennyi mindent érlelt a háztájiban.

Szerencsére egyre többen döntenek úgy napjainkban, hogy akár egy talpalatnyi, zsebkendőnyi területre is magot szórnak, megbecsülik a földet, ahol aztán megtermelik – legalább a konyhára valót. A termésből aztán szépen sorakoznak a befőttesüvegek a spájz polcain, a fagyasztóba pedig a levesbe, főzelékbe való sokféle finomság kerül. Sokan pincéjükben a homokban gyűjtik a répaféléket, sárgát, fehéret, faállványra halmozzák a krumplit, érdemes farúdra gondosan felakasztani szőlőfürtöket is, amikből még karácsonykor is kerülhet meglepetés, finom és ritka csemege az asztalra, ami a nyári napfényt meg az ezerszínű őszt varázsolja elénk.

A kert másfajta értéket is rejt, a természet, a természetesség szépségét. Jó látni, ahogy az ember munkája nyomán beérik a termés, és olyan terményeket lehet begyűjteni a gazdaságból meg a konyhakertből, amiről tudjuk, hogy egészséges és nem látott vegyszert. Érdemes kimenni hát a kertbe, dolgozni, éléskamrát telerakni, jól elfáradni, hogy aztán egész esztendőben jólesően gondolhassunk az ezernyi finomságot adó őszi kertre.