Liszt Ferenc mai szemmel - popsztárosan, nőfalóként, napszemüvegben

2011. október 31., 07:29 szerző: Vas Népe
Doborjánba, a mai Raidingba kirándultunk. 200 éve itt született Liszt Ferenc. Ez akkor Sopron vármegyei kis falu volt, ma burgenlandi mezővároska, amely Liszt Bayreuthjává akar válni. Nem tudom, mennyire sikerül.
Különleges év volt 1811, amelynek október 22. napján Doborjánban meglátta a napvilágot Liszt Ferenc. Hónapokon át egy üstökös fénycsóvája volt látható az égen. Édesapja, a kiválóan csellózó Liszt Ádám itt volt Esterházy Ferenc herceg gazdatisztje, a doborjáni birtok ötvenezres birkaállományát felügyelte.

Szülőhelyére kirándultunk, a Soprontól úgy 20 kilométerre lévő ma burgenlandi Raidingba. Már a település bejövő útja melletti hatalmas fehér Liszt-portré üzeni minden utazónak: ez a XIX. századi zseni szülőhelye.

Itt minden Lisztről szól.

A település központján átfolyik egy patak, amely mellé Liszt-parkot alakítottak ki. Nyitott leporellóként követhető végig a patak mentén Liszt élete. Az úton felfestett violinkulcsok vezetnek végig bennünket a hatalmas poszterek mellett, közben németül, angolul, magyarul és japánul olvashatunk az életéről sok mindent. Megelevenedik Liszt, a csodagyerek, Liszt, a körülrajongott, Liszt, a lenyűgöző, Liszt, a virtuóz, de még Liszt, a képszerű is. Ez utóbbi arról szól, hogy nagyon mutatós férfi volt, még idős korában is változatlanul vonzó, ezért rengeteg portré, fénykép és karikatúra készült róla, ami kevés zenészről mondható el.

Lépjünk tovább. Vannak képek az élettársairól, a barátnőiről is. A körülrajongott Liszt fellépései során a hölgyek ugyanis magukon kívül voltak az elragadtatástól. Még az is előfordult, hogy valaki elájult. A XIX. századi Liszt-mánia a XX. század popsztárjai körüli kultuszt vetíti előre. De nemcsak fiatal virtuózként rajongtak érte a nők, vonzerejét idős korában is megőrizte. Erről az olvasható Raiding közepén: Pályafutását számtalan szerelmi ügy és kaland kísérte. A művész soha nem volt házas, két asszony azonban kiemelkedő szerepet játszott életében: Marie dAgoult grófnő, három gyermekének anyja, valamint Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnő, aki Weimarban töltött évei alatt volt a társa.

Lisztet körülrajongták a hölgyek

Tovább lépve egyszer csak ott áll a tér közepén egy hatalmas, fekete, műanyag Bösendorfer zongora, merthogy az új vállalkozást kiválóan reklámozta Liszt azzal, hogy koncertjei alatt nem mentek tönkre könnyen ezek a zongorák. Tovább menve egy nyomasztó kockaszerű építménynél meg kell nyomni egy gombot, s felcsendül Liszt híres Les   Préludes-je. Ott, az utcán. Hallgatjuk a zenét, közben elolvassuk a kiírást, s megtudjuk: A második világháborús oroszországi hadjárattól, 1941-től kezdődően a mű első részének ünnepélyes, fanfáros részét használták a Wehrmacht heti híradójának szignáljaként a győzelmi beszámolók alkalmával. Ez ellen Liszt már nem védekezhetett.



Odaérve Liszt szülőházának bejáratához, éppen 11 óra van, s felcsendül a Villa a „Villa d´Este szökôkútjai”, ezzel párhuzamosan egy földfelszínbe süllyesztett hosszúkás, kilenc lyukú vízijáték követi szökellve a dallamot, mögötte egy posztamensen Liszt idôskori mellszobra.
Ennyi mindent megtud a szülôhelyen sétálgató turista a csodagyerekbôl lett zongoravirtuózról, a színpadi sztárról, a nôk bálványáról. Liszt mai marketing csomagolásban, digitalizáltan, az utca közepén.

Mintha minden arról szólna, hogyan lehet - szörnyszülött szóval élve - maisítani Lisztet. Eladhatóvá, fogyaszthatóvá tenni nem olvasó, a konzumcivilizáció emlőin tengődő, műveletlen, csak a képi világra kattanó embereknek. Nem tudom eldönteni: baj-e, hogy itt így, popsztárosan, nőfalóként kapnak információt róla azok, akiket egyébként nem érdekel Liszt?

Liszt szülőháza - Fotó: Némethy Mária

Az Európai Uniótól erre pályázott, s kapott is nagy pénzt a szülőhely, ebből építették fel a dobozszerű, lélektelenül steril hatalmas hangversenytermet is.

Burgenlandban a jubileumi év: Lisztomania. Tele van Raiding és a környéke is a plakátjával. Rajta Liszt egy 1860-ban készült portréja, mai napszemüvegben. Az a jubileumi év szlogenje: "Aki szupersztárnak született". A zenei óriás saját korában aratott hatalmas sikerére utal ez a mottó. Az emlékév elnevezéséről, a Lisztomania -ról pedig azt közlik: Liszt kortársa, Heinrich Heine írta le így Liszt németországi fellépéseinek fogadtatását. Micsoda féktelen tapsvihar köszöntötte! Még virágcsorok is hullottak a lába elé! Igazán ünnepélyes és fennkölt pillanat volt, amint a győztes hadvezér rendíthetetlen lelki nyugalommal állt a virágeső közepette, majd bájos mosollyal az arcán kiválasztott egy piros kaméliát a bokréták egyikéből és a mellére tűzte. Számomra ez a jelenség testesítette meg a Lisztomániát.

Liszt napszemüvegben - Fotó: Némethy Mária

De sétáljunk tovább. Be a szülőházhoz, egy fazsindelyes, kúriaszerű épülethez. A bejárat felett német és magyar nyelvű emléktábla. Az utóbbit Liszt hozzájárulásával, jelenlétében leplezték le, a másikat, amely német zeneszerzőnek titulálja őt, nem sokkal Burgenland létrejötte után. Liszt 1886-ban meghalt, ez ellen sem tudott már tiltakozni.

A ház ma múzeum. Belépve jobbra azonnal látszik: magyarok zarándokhelye. Egy szép Liszt-mellszobor mellett a mi trikolorunk egy gyertyán, oldalt sok magyar nemzeti szalagos koszorú. A szalagok feliratai szerint tisztelői vitték oda azokat hazánk tájairól.

A múzeumi kiállítás elsősorban Liszt gyermekkorával foglalkozik, a család történetével. A falakon Liszték életéhez kapcsolódó magyar urak portréi, dokumentumok a korai sikerekről, az első zongorájához hasonló zongora, kották. Az egyes kiállítási részeket német, magyar, angol és japán nyelvű lapokon ismertetik. Nem foglalkoznak Liszt nemzeti hovatartozásával.

Itt, a szülőház mellett álló csupaszul modern koncertteremben nyitotta meg az ausztriai Liszt-emlékévet Heinz Fischer osztrák államfő és a zeneszerző ükunokája, Nike Wagner január 27-én.


Magyar, vagy nem magyar? (jegyzet)

A praktikus, idegenforgalomból élő osztrákok azt állítják Franz Lisztről: a különleges zongoravirtuóz igazi európai volt, aki Bécsben, Budapesten, Párizsban, Londonban, Weimarban, Bayreuthban és Rómában egyaránt otthon érezte magát. Tehát az európaiságát hangsúlyozzák, de azt is, hogy édesanyja, Lager Anna osztrák, az alsó-ausztriai Kremsből származott. A szlovákok viszont egyenesen Frantisek Listről, a szlovák nemzet elveszett fiáról tudnak. Egy Svájcban élő szlovák zenetudós a Szlovák Tudományos Akadémia támogatásával nemrégiben angolul is megjelentetett könyvében azt állítja:„ Szüleihez hasonlóan Liszt sem beszélt magyarul, gyengén tudott németül, a franciával, amely hivatalos kommunikációs nyelvvé vált, később ismerkedett meg. Az anyanyelve, a szlovák, nem minősült az úgynevezett kultúrnemzetek nyelvének, tehát nem volt méltó a hivatali használatra.” A kaliforniai Berkley Egyetem professzora is azt írta 2006-ban: amikor Liszt Franciaországban azt mondta: „Je suis Hongrois” („Magyar vagyok”) csak magyarországinak és nem magyarnak nevezte magát. Hát nem. Liszt valóban nem tudott magyarul, csak az 1870-es években kezdte nyelvünket mélyebben megtanulni, de életrajza első írója, Lina Ramann, aki Liszttől kért válaszokat könyvéhez, azt írta: Liszt magyar. Más. Az 1838-as árvízről értesülve Liszt maga jegyezte le:„Ó, távoli vad hazám... én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelidíthetetlen nemzetnek vagyok fia.” Apró kis kérdésem: mikor derül az ki, hogy szlovák rapszódiái is vannak?

Vas Népe

Facebook