Huncut a mókus - Hollywoodi filmbe illő életút Pegan Zoltán vitorlázó olimpikoné

Ha filmre vinnénk, Pegan Zoltán életútja biztos kasszasiker lenne a világ bármelyik mozijában. Magyar szülők gyermekeként Ausztráliában született, majd családjával Kanadába költözött, ahol a légierőnél pilótaként dolgozott, de szabadidejében szívesen ejtőernyőzött.

25 évesen egy ugrás alkalmával végzetes baleset érte, megsérült az egyik csigolyája, azóta lábait nem érzi, kerekes székbe kényszerült. Amerikában is élt egy darabig, majd újfent Ausztrália következett.

De hogy került Magyarországra? A szerelem hozta haza. A történetet egészen 1972-ig tudjuk visszavezetni, akkor 14 évesen hazalátogatott szüleivel rokonaikhoz. Ekkor megismerkedett egy lánnyal, akivel azonnal egymásba szerettek. Évekig leveleztek, de a kapcsolat a távolság miatt végül megszakadt. Harminc évig nem tudtak egymásról semmit, ám a szívük továbbra is a másikért dobogott. Végül 2003-ban Zoltán kinyomozta szerelme telefonszámát, felhívta és találkoztak. Mircsev Éva ma már a felesége. Azóta Budapesten élnek nagy szeretetben, és Balatonfűzfőn együtt vitorláznak. Kétszeres világbajnokok. De ez már megint egy másik történet.

Balatonfűzfőn, a Mozgáskorlátozott Vitorlázók Sportegyesületének főhadiszállásán, a Marina Fűzfő kikötőben találkoztunk Pegan Zoltánnal, ahol a tulajdonos jóvoltából ingyen használhatják a létesítményeket. A fotós kolléga kedvéért Zoltán vitorlásával tett egy kört, majd megkért, huppanjak mellé, beszélgessünk inkább vitorlázás közben.

Az Access típusú vitorlás feltehetően a világ egyik legegyszerűbben kezelhető kishajója. Három kötél és egy kormány. Nagyjából ennyire kell figyelnie annak, aki kipróbálja. Ahogy elhagytuk a fűzfői kikötőt, a hajó hirtelen és vészesen az oldalára dőlt - már a jéghideg víz rémképe jelent meg előttem, amikor Zoltán megnyugtatott, nem tudunk felborulni, a hajó maximálisan biztonságos. Ebből a típusból egyébként, ami kifejezetten a mozgáskorlátozottak számára készült, húsz országban összesen 1800 darabot tartanak nyilván.

Kiderült, Zoltán 13 évvel ezelőtt még Ausztráliában, Sydneyben kezdett el vitorlázni. Hét ausztrál bajnokságon indult el, abból hatot meg is nyert. Amíg kint élt, az állandó nyárban hetente több alkalommal hódolt szenvedélyének, azonban itthon a lehetőségek, az idő miatt is, korlátozottak. Az idei Access világbajnokság előtt áprilisban a rossz idő miatt például mindössze egyetlen alkalommal tudott gyakorolni. Mindezek ellenére egyéniben és feleségével párosban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

- Eleinte Éva csak kísérőként volt jelen a versenyeimen, aztán egy alkalommal megkértem, üljön be mellém és induljunk el párosban is. Négy alkalommal próbáltuk ki a közös vitorlázást, mind a négyszer nyertünk. Kétszer világbajnokságon. Jól megvagyunk egymással, ideális a közös súlyunk, hiszen így kellő sebességet tudunk elérni. Itt is kitűnő a kapcsolatunk - hangsúlyozta, és ebben a fent említettek miatt is szemernyit sem kételkedhetünk. Zoltán őszintén, kertelés nélkül beszélt élete más szakaszairól is:

- Ha egy szúnyog rászáll a lábamra, akkor érzékelek valamiféle mocorgást a bőrömön, de amikor megcsíp, azt már egyáltalán nem érzem - kezdte. - A mai napig gyakran sétálok, futok álmomban. Huszonhét év után is bízom abban, hogy egyszer meggyógyulok és újra használhatom a lábaim. Amikor bekövekezett ez a baleset, és az orvosok közölték, hogy végleges az állapotom, elajándékoztam a sporteszközeimet. A szörfömet, a búvárfelszerelést, a squash-ütőt és még sorolhatnám. Addig észre sem vettem, mennyit sportoltam. Utána azonban nagyon hiányzott a mozgás.

Aztán beszélgettünk az őssejtkutatásról, ami Zoltánt nagy reményekkel tölti el, s azt is elmesélte, a balesete után a kanadai légierőnél megreformálták az ejtőernyősök eszközeit, felszerelését, hogy többé az övéhez hasonló eset ne fordulhasson elő.

- Ha ismét járni tudnék, újra ejtőernyőznék. A dal is azt tartja: "Huncut a mókus, újból fára megy." Valahogy így vagyok ezzel én is. Az elmúlt 27 évben egyébként négyszer is ugrottam: kétszer egymagam, kétszer pedig tandemben. Nagyon élveztem.

A vitorlásból kiszállva a parton folytattuk a társalgást, ahol legelőször a paralimpia került szóba.

- Pekingben az 2.4 mR-es osztályban 14. helyen végeztem. Jó volna Londonba is eljutni, azonban az idei kvalifikációs viadalra nincs pénzünk, nem tudunk kiutazni. Jövőre is lesz még egy lehetőségünk, Angliában tartanak egy selejtezőt, azon mindenképpen szeretnénk részt venni, máskülönben lecsúszunk az olimpiáról - magyarázta.

Addig is azonban jövő áprilisban Spanyolországban Európa-bajnokságot rendeznek a mozgáskorlátozottaknak, 2012-ben Sydneyben pedig világbajnokságot. A tervek szerint Pegan Zoltán ezeken az erőpróbákon is szeretné képviselni a magyar színeket.

Próbáltam azt is megtudni, mi a vitorlás sikereinek a titka:

- Ha egy előtted haladó vitorlást szeretnél megelőzni, sosem szabad a nyomába eredni, mert azonos útvonalon haladva sosem tudod lehajrázni. A győzelemhez mindig más utat kell választanod. A másik út új lehetőségeket kínál, hiszen itt mások a szélviszonyok, a körülmények, amik adott esetben kedvezhetnek neked és hátráltathatják az előtted haladót.

A helyünket a vitorlásban más foglalta el. Gábor, akiről úgy tippeltem, harmincas évei elején járhat, hat éve szenvedett végzetes balesetet, és azóta ugyancsak kerekes székben él. Némán szemléltük, ahogy a fiatalember a vitorlásban helyet foglalt, aztán egy gyors fordulás után pillanatok alatt elhagyta az öblöt.

- A vitorlázás annyi mindent kínál nekünk - mondta halkan Zoltán. Mindent értek. Vagy legalábbis azt hiszem.