Hirtelen megszépült a világ

Nem bőbeszédű. Nem hangos. Alig érteni, amit mond a magnón, mikrofonnal is alig hallani őt a születésnapi beszélgetésen, a Dubniczay-palotában. Faggatom őt, az ünnepi programon Herth Viktória gyűjteményvezető kérdezi. Faggatnánk, kérdeznénk. Olyan érzésem van, mintha a korábbi találkozásokhoz képest is csendesebb, visszafogottabb lenne. Pedig az élet szép, boldog életet élt, sokszor kezdte újra, volt ereje hozzá.

2000-ben, amikor beteg lettem, végiggondoltam az életemet. Boldog életem volt, talán ennyi elég is. Aztán láttam, éreztem, milyen sokan szeretnek és hirtelen megszépült a világ. Elkövettem mindent, hogy meggyógyuljak. Családom, barátaim is segítettek ebben, egészen könnyedén ment. Azt szoktam mondani, nem vagyok én olyan öreg, csak tizenkét éves. A betegség miatt sok idő kiesett, három év, utána hat hónapig karanténban voltam, végig kellett csinálni .

Fotó: Penovác Károly

Betegsége után új élet kezdődött. Addig felfelé ívelt a karrierje, számtalan megrendelést, több díjat, elismerést kapott, egyéni és csoportos kiállításokon vett részt, utána ritkultak a munkák, ma egyre nehezebb megélni, vallja. Kőből és fából faragja, bronzból önti műveit: monumentális, köztéri szobrokat - elsősorban dísz- és ivókutakat, vízköpőket -, és kisplasztikákat, úgynevezett marokszobrokat alkot. Művészetének tárgya az emberi alak és egy-egy állatfigura: realisztikus alaphangú kompozícióit néhány művében már-már elvont kifejezésekké stilizálja.

Köztéri munkám körülbelül hatvanöt van, már nem számolom. Az első húsz évem teljesen kiesett, akkor nem kaptam munkát, de utána behoztam a pályatársaimat, sőt, sokakat, neves művészeket is leköröztem .

A születésnapi beszélgetésen feleleveníti a húsz évet: az ultrabalos államellenes összeesküvést, a felfüggesztett börtönbüntetést, az ipari szerelvénygyárat, a Kőbányai Vas- és Acélöntödét, azt, hogy elvégzett egy hegesztő tanfolyamot és a lipótmezei Elmegyógyintézetben rajzterápiát tartott a női zárt osztályon, majd fotómozaikokat rakott. Életének ez is része, hosszan meséli. Az első igazi nagy megbízást 1985-ben kapta, a győri Trófebíráló Bizottság felkérésére, a Vadkan című szobrára. Ez a megbízás fordulópont; egyre több szobor, főleg kisplasztika került ki kezei közül.

Melyik nőtt leginkább a szívemhez? Mindig más és más. Már a főiskolán is röhögtek rajtam, hogy mennyi ideig nézegetem egy-egy munkámat. Szeretem a Prospektus nyomda előtti szobromat, a kútjaimat, a kisplasztikák közül néhányat nagyon szeretek, meg a kuporgóimat. A gömböt tartom a legtökéletesebb formának, így igyekeztem formálni a kuporgókat is. Manapság a művészek egyforma szobrokat alkotnak. A művész elmélyül valamiben, rátalál egy témára és nem kutat tovább, folyamatosan csak egyfélét csinál. Én nagyon sokfélét, mindig mást. Meg lehet ismerni az én szobraimat is, felismerhetők a stílusjegyek. Mindkét irányba szeretnék menni, kísérletet teszek a lehető legegyszerűbb és a minél bonyolultabb irányába is. A legegyszerűbb forma felé, ami azért a lehető legteljesebb információt kell, hogy hozza az emberről. Úgy érzem, már sikerült figyelemreméltót alkotnom a Kuporgó című szobrommal .

A tartalom vagy a forma a meghatározó? Fontos az anyag, mást, másként lehet formázni fából és kőből. Fából könnyedebb formát lehet faragni, legolcsóbb terrakottából dolgozni, legkritikusabb a bronz. Hogy miért festette a terrakotta szobrokat, arra is van választ: az első szobor akt volt, obszcénnak érezte, festett rá, így elfogadhatóbbá vált. Egy másik elégett a kemencében, befestette, új szobor lett belőle.

Arra a kérdésre, megjelenik-e a politika köztéri szobrain, egyszerű a válasz: nem, most nem jut megrendelésekhez. Mostanában jóval kevesebb a munka. Az állami intézményeknek, cégeknek, magán vállalkozásoknak is nehezebben megy, kevésbé áldoznak a művészetre, az új gazdagodnak nincs ízlésük, hogy erre költsék a pénzüket . Jobban kedveli azokat a munkákat, amiket önmaga talál ki és nem megrendelésre készülnek, érthető, tere van az alkotói szabadságnak.

Mostanában nem volt kiállítása. Mint mondja, nagyon fáradtságos egy kiállítást létrehozni, nem segített senki. A születésnapra azonban kamara kiállítással készült a Művészetek Háza. Áttekinti az életét, az újrakezdéseket. Mindig képes volt felállni, fantasztikus erővel rendelkezett.

Soha nem keseredtem el. Abból kell kiindulni, ami van, alkalmazkodni az adott körülményekhez, ami nem megalkuvást jelent. Nem tartozom irányzatokhoz, csoportokhoz, csak magamhoz, nem befolyásolt semmi. Boldog életet éltem. Nincsenek különösebb kívánságaim. Csak annyi, hogy dolgozhassak, legyen egy pici anyagi biztonságom és legyek egészséges .