Halottak és játék a hóban

Rémült család, zokogó szülők és a borzalomtól sikoltozó gyerekek bújnak az asztal alá, mellettük kétségbeesett kutyájuk téblábol. Az arcokon leírhatatlan félelem, és kérdés, mi lesz most velük, miért történik ez velük? Körülöttük éktelen zaj és dübörgés, fegyverek, rakéták, gránátok, halálos, velőtrázó sikolyok, mindenütt törmelék, rommá lőtt falu és város, halottak hevernek az utcán, meg sáros-véres gyermekjátékok az olvadó hóban, emberi ésszel felfoghatatlan a látvány! Azon tűnődöm, miként juthatott el idáig, hogyan süllyedhetett ilyen mélységekbe a világ. Hogyan képes az ember arra, hogy ártatlan, mindenben vétlen civileket, nőket és gyerekeket, egész településeket gyilkoljon le, és aknavetőkkel tüzeljen utasokkal zsúfolt buszokra, iskolákra, kórházakra?

Vélhetően minden jóérzésű ember reménykedik abban, hogy a néhány órája Minszkben megkötött tűzszünet valóban békességet hoz végre a sokat szenvedett térségbe. Ukrajna tragédiáját eddig valójában tétlenül szemlélte Európa és a világ, hiszen a nagy és sorozatos ígérgetések ellenére semmi nem változott, sőt, tán fokozódott, egyre nőtt a pusztítás! A hírek szerint legalább ötvenezer áldozat van már. A látványosan beharangozott embargókkal, úgy tűnik, semmit nem ért el a világ. Rendre látni és hallani lehetett európai és világ-csúcstalálkozókról, ahol elegáns konferencia- és tárgyalótermekben, a helyhez és rangjukhoz illően jól öltözött nők és férfiak kedvesen mosolyogva tárgyalnak, vagy inkább tárgyalgatnak hosszú ideje Ukrajna tragédiájáról. Vélhetően ők elsősorban arra gondolnak, milyen jó, hogy az ukrajnai borzalmak nem velük és családjukkal történnek meg!