Hagymakalendárium és Luca-szék

Mindegyik ünnepkörnek megvan a maga sajátossága, ami az egész időszakot meghatározza – tudtuk meg Schleicher Veronika néprajzkutatótól. A karácsony esetén ez két vonulat, melyek elég bonyolultan fonódnak össze. Az egyik az évzárás, évkezdés, amely egyrészt a gazdasági, másrészt az egyházi évé. Alapvetően ez határozta meg a parasztemberek életét, hiszen a mezőgazdaságból éltek, kiszolgáltatva az időjárásnak, még távolabbról közelítve, tulajdonképpen a nap járásának. A másik fő vonulat pedig a keresztény kultúrához kapcsolódik. A keresztény egyházatyák a középkorban tudatosan kötötték Krisztus születésének ünnepét az Eurázsiában mindenütt számon tartott téli napfordulóhoz.

Schleicher Veronika szerint az ünnepi szokásokat nem érthetjük meg a bibliai eseményekből és az egyházi hagyományokból, hanem elsősorban a paraszti kultúra kiszolgáltatottságából

A karácsonyi ünnepkör – amelyet számíthatunk András-naptól – több részre tagolható. Az első az advent, karácsonyig tart, melyet a szenteste, majd a szilveszterig, pontosabban vízkeresztig tartó szakasz követ. Ezt az időszakot nagyon sokféle népszokás jellemzi. Vannak házasságjósló, időjárásjósló szokások és vannak liturgikus eredetű események – például az adventi hajnali imádság vagy a szent családjárás. Léteznek egyházias szokásokhoz kapcsolódó, profán elemekkel is kiegészült hagyományok, mint a betlehemezés, amely megjeleníti a bibliai történetet, de már beleszövődik számos világias elem; vaskos kiszólások, tréfák. Az egésznek a végső kimenete tulajdonképpen egy jókívánsághalmaz. „Kendtek disznajának annyi malaca legyen, mint égen a csillag, A kendtek lányának akkora csöcse legyen, mint a boroshordó.” Ilyen és ehhez hasonló egészség-, termékenység- és jólétjósló és -kívánó mondatok hangzottak el, amelyek nagyon sok szokásra jellemzőek. Több házról házra járó hagyomány létezik, kalendálás, ostyahordás, kántálás és az aprószentekezés.

Tehát egy bonyolult ünnepkörről van szó, de ha ezt a két vonulatot felfejtjük, jobban megérthetjük. A gazdasági év véget ér, novemberben befejeződnek az utolsó munkák, behajtják a kint háló jószágokat, a gulyát, kondát. A termények közül utoljára a kukorica kerül be a górékba.

– Az évzárásnak és felkészülésnek van egy nagyon érdekes szimbolikája, amit akkor értünk meg, ha ismerjük az egész ünnepkört – hangsúlyozza a néprajzkutató.

Az adventi időszak elkezdődik András-napkor, majd eltelik tizenkét nap Luca-napig, amely december 13-a. Luca-naptól szentestéig, majd onnan vízkeresztig újra tizenkét nap van. Tehát háromszor tizenkét nap, ami adja magát, hiszen ha a kalendáriumban gondolkodunk, akkor azok megfeleltethetőek a következő év tizenkét hónapjának. Tulajdonképpen bele van sűrítve az egész év és ez nagyon sok jóslásra ad alkalmat.

A Luca-széken tizenkét napig folyamatosan dolgoztak, mire végeztek vele. A hagymakalendárium úgy készült, hogy a vöröshagymát tizenkét héjra szedték, melyeket a tizenkét hónapnak feleltettek meg. Majd besózták, föltették a kályha vagy a kemence tetejére, és amelyik jobban nedvesedett, az az időjárásban egy nedves hónapot jelzett.

– Ez egy érdekes határeset a jóslás és a varázslás között. Jóslásnak nevezik, de ezt valójában lehetett befolyásolni: ha ugyanis több sót tesznek a héjakra, akkor jobban nedvesednek. Ez azt is jelenti, hogy a következő év sikerét készítették elő. Ezek tehát mágikus cselekedetek is egyben. Ugyanebből érthetjük meg, hogy miért a házasságjóslások kitüntetett időszaka ez – mondja Schleicher Veronika.

A következő év első ünnepköre a farsang, vízkereszttől nagyböjtig, amely a lakodalmak ideje. Ha még nem is került sor lakodalomra egy fiatal lány vagy legény életében, de már a rákészülés, udvarlás, párkeresés megkezdődött. A gombócfőzéstől a gyümölcsfa-ághajtatásig, a cédulahozásig a legkülönbözőbb mágikus praktikákat alkalmazták, amivel a lányok megpróbálták megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük. A legismertebb talán ezek közül a gombócfőzés, amely során krumplis gombócba belerakták a legények nevét rejtő cédulákat. Forró vízbe tették a gombócokat, majd amelyik előbb feljött, azt jósolták meg a lány jövendőbelijének.

Borbála- és Katalin-napon az ág hajtatását végezték el. Ez úgy történt, hogy gyümölcsfaágakat vágtak le, melyekhez szintén egy-egy nevet társítottak. Amelyik ág a meleg szobában kihajtott, az jelezte a várható vőlegényt is egyben. Ugyanebben az időszakban volt néhány haláljóslás is. Ilyen például a tollas pogácsa. A család minden tagjának készítettek pogácsát, melybe madártollat helyeztek. Akié a kemencében legelőször megpörkölődött, a hiedelem szerint annak a halála volt várható a következő évben.

Ezeket a szokásokat nem érthetjük meg a bibliai eseményekből és az egyházi hagyományokból, hanem elsősorban a paraszti kultúra kiszolgáltatottságából Schleicher Veronika szerint.

A christkindli járás a németek lakta településeken volt szokásban (Fotók: Laczkó Dezső Múzeum fényképtára)

Az emberek sikere az időjárástól függött, emellett számtalan bajnak és betegségnek is ki voltak téve. Ezek az év legsötétebb napjai és a felkészülés időszaka. A kiszolgáltatottság érzése felerősödött, amikor rövidek voltak a nappalok és hosszúak az éjszakák, melyek az emberek szerint tele voltak képzelt veszedelmekkel, szellemlényekkel, sőt, magával a gonosszal. Ebből a félelemből lehet megérteni azokat a mágikus cselekedeteket, amik már az egyházi szokásokhoz kapcsolódtak, de mégis kifejezetten babonás jellegűek. Egész Veszprém megyében és a Dunántúlon szokás volt szenteste az éjféli mise után a templom előtt puskából lőni, ostorral csattogtatni. Ezenkívül fújták a pásztorkürtöket és kerepeltek, tehát minden lehetséges módon zajt keltettek azért, hogy elűzzék a gonoszt.

Nem véletlen, hiszen minden jeles nap egyszerre volt szerencsés és veszélyes is. Így hittek abban, hogy a szentség vagy a gonosz ereje ki tud terjedni. Emiatt szokás volt az is, hogy a karácsonyi éjféli misére a családfő nem ment el, hanem elbújt az istállóban, mert az a hiedelem járta, hogy az úrfelmutatás pillanatában a folyók aranyossá válnak és az állatok megszólalnak, így az ember megérti azok beszédét és ki tudja hallgatni, elégedettek-e. Ezek ma már megmosolyogtató hiedelmek, de ha az ünnepkört egységben nézzük, akkor meg lehet érteni, milyen gondolkodásmód állt mögöttük. A népi kultúra evidenciának vette azt, hogy az éjféli mise a Krisztus születésére való emlékezéssel egy új világrend születését is ünnepli, illetve újraéli minden karácsonykor.

Szenteste dologtiltó nap is volt, az asszonyoknak tilos volt például mosást, varrást és kenyérsütést végezniük. Ezt szintén az ősi hiedelemrendszerből lehet megérteni, vagyis abból a hitből, hogy ilyenkor a legaktívabbak a gonosz démonok és boszorkányok – melyeket meg is jelenít a népi kultúra. Luca napján ezért fehér lepelbe öltözött úgynevezett alakoskodók járták a falvakat, törtek be a házakba és fenyegették meg az asszonyokat, nehogy megszegjék a dologtiltást.

Mindemellett az étkezésnek is megvoltak a szabályai. A néprajztudomány a karácsonyi asztal szokáskörének nevezi azokat a szokásokat, melyek a szenteste étkezési viselkedéséhez tartoznak. Az ünnepi vacsora ma is kitüntetettnek számít, melyre sokat készülnek a háziasszonyok, sütnek-főznek és díszítenek. Ez jellemző volt a népi kultúrában is, de egészen más előjellel. A karácsonyi asztal szimbolikus jelentéssel bírt: az egész gazdaságot és megint csak az egész elmúlt és következő évet jelenítette meg. Olyan abroszt használtak, melyet csak ekkor terítettek fel, illetve vetőabroszként, vagyis gabona vetéséhez használtak, abban bízva, hogy ennek a szentségnek a mágikus ereje kiterjed a termésre is. Emellett haldokló vagy beteg emberre terítették rá, egészségvarázsló, óvó szerepe miatt.

Ezért különleges, mágikus tárgynak számított a karácsonyi abrosz. Az asztal alá ekkor szalmát hordtak, a bibliai istálló és a gazdaság szimbólumaként, amire a paraszti munka eszközeit helyezték. Az asztalra pedig többféle étel került, de semmiből sem sok. A lényeg nem a lakoma volt, hanem az, hogy mindenből legyen ott egy falat; méz, mákos guba, lencse, kenyér, fokhagyma. Az egész paraszti világképet sűrítve megjelenítették. Az asztal az éjféli mise után éledt meg; a család hazaérve teljesítette ki ezt a világképet.

Mára természetesen máshogy ünnepeljük a karácsonyt, felértékelődött az egyén szerepe és megjelent az ajándékozás. Igaz, néhány szokás fennmaradt a kisebb falvakban, településeken.