A farkaskaland életet mentett

Neki szerencséje volt, ő megúszta, de a falujában nagyon sokan, szám szerint 32-en nem. A bevonuló szovjet csapatok ennyi civilt lőttek le azon a napon Olaszfaluban. A községben állított II. világháborús emlékmű ezért más itt, mint az ország többi településén, mert a hősi halált halt katonák mellett a polgári áldozatok is szerepelnek rajta, összesen 70 olaszfalui lakos nevét vésték márványba. Köztük van Endresz Ödön unokabátyja, Dobos Gyula is, de a faluban szinte nincs olyan család, amely ne veszítette volna el ekkor valamelyik rokonát.

Miután nemrég lapunkban megjelent egy hír az olaszfalusi vérengzésről, Endresz Ödön felhívta szerkesztőségünket, hogy megossza történetét az olvasókkal. Annál is inkább fontosnak tartotta ezt, mert már majdnem 70 esztendő telt el azóta, egyre kevesebb az olyan ember, aki személyesen átélt élmények alapján tud beszámolni a történtekről.

Endresz Ödön nagyapja régi házánál elevenítette fel a történetet, ahol őt magát és a nagybátyját is kis híján agyonlőtték az oroszok (Fotó: Varga Domokos Péter)

Endresz Ödön Zircen él, itt lakott a család 1945-ben is. De miután súlyos légitámadást kapott a város, az ő házukat is megtépázta egy bomba, az édesapja úgy találta jobbnak, ha a 13 éves fiú kiköltözik a biztonságosabbnak gondolt falura, az Olaszfaluban élő nagyszülőkhöz. Endresz Ödönnel mi is felkerestük a régi, most éppen lakatlan házat, ott elevenítette fel a történteket.

Mikor az oroszok március 23-én bevonultak, ő a nagyapjával otthon tartózkodott. Sokan menekültek be az apátsági major pincéjébe, vesztükre, mert az egy helyre összezsúfolódott emberek közül szinte minden fiatal férfit kivégeztek az oroszok. De ezt akkor még ők sem tudták, meg a falu más részén élők sem.

Nagyapja, Hannich Antal hat évig volt hadifogságban, Szibériában, kiválóan megtanult oroszul, mint kiderült, jobban beszélte ezt a nyelvet, mint a bevonuló szovjet hadsereg tagjai, Sztálin janicsárjai, ahogy Endresz bácsi fogalmaz: Volt azok között mindenféle ember, tatár, kirgiz, csecsen, meg szerb csetnik is. Az volt a leggyilkosabb, az ölni akart, mindenáron.

Az első emléke az, hogy a házuk melletti domboldalról futott lefelé az egyik falubeli férfi, Majkó András. Éppen a háza tetejét javítgatta, mikor bejöttek az oroszok. Leparancsolták a tetőről, a majorsághoz kísérték, de valahogy megláthatta, hogy itt már sok embert agyonlőttek, ezért amint lehetősége adódott, elfutott. De nem sikerült észrevétlenül megszöknie, az oroszok üldözték, lövöldöztek utána. Az ő házukhoz szaladt be, mivel jól ismerte annak minden zegét-zugát, elbújt az istálló padlására a szelemen mögé. Az oroszok átkutattak mindent, a szénahalmokba belelőttek, de nem találták meg. Erre rá akarták gyújtani az épületet. A nagyapja térden állva könyörgött nekik, hogy ne tegyék ezt. Végül nem gyújtották fel az istállót, de ott hagytak egy őrt. Mikor az üldözők elmentek, Majkó András sajnos túl hamar előjött, az arca már ekkor is csupa vér volt. A férfit azonnal elfogták, aki első ijedtében anyanyelvén, németül kiabált Endresz Ödön nagyapjának, hogy segítsen: Toni, hilf mir!. Majkó Andrást újra elvitték, és hamarosan agyon is lőtték.

Később, valószínűleg azért, mert a nagyapja jól beszélt oroszul, a tisztek az ő házukban rendezkedtek be. Afféle főhadiszállás alakítottak itt ki, arra a pár napra, amíg a faluban tartózkodtak.

Endresz Ödön másik, szörnyűséges emléke az, mikor őt is le akarták lőni. Ma is magas ember, 190 feletti, gyerekként is nagyon magas volt, 13 évesen olyan méretekkel, mint egy felnőtt. Többek között ezért is volt német katonacsizma a lábán, amit még az itt tartózkodó németekkel cseréltek. Ez a két körülmény kis híján a vesztét okozta. Míg a házban tanácskoztak a tisztek  bent volt a nagyapja is  az egyik orosznak feltűnt a nagydarab gyereken a német csizma, mindjárt oda is állította a fészer falához, hogy lelövi.

A halálra rémült gyerek azonnal elkezdett kiabálni, természetesen ő is az anyanyelvén, németül: Papa, hilf, die Russien wollen mich schiessen! Ez persze csak olaj volt a tűzre, de a nagyapja azonnal kirohant az udvarra, az egyik orosz tiszttel. És elkezdte nekik magyarázni, hogy ez a fiú itt nem német katona, hanem az ő unokája. Családi fényképek vett elő, azon mutogatta, hogy lám-lám rajta van a gyerek is. Végül elhitték neki, a gyereket már nem bántották, úgy tűnt, élve ússzák meg a történetet. De a vérszomjas szerb akkor kitalálta, hogy a nagyapja egészen bizonyosan német kém, szerinte az is ezt bizonyítja, hogy németül és oroszul is nagyon jól beszél. Az efféle vádakat akkor nem kellett túl soká bizonygatni, egyszerűbb volt a gyanús alakot lelőni. Már a tiszt is kezdett meginogni, és elkezdte a nagyapját vallatni:  Pontosan hol is volt hadifogságban? Mire a nagyapa megnevezte a települést és a járást is. Mikor a tiszt ezt meghallotta, felkiáltott, odahívott egy katonát, hogy na gyere, itt egy földid! A katona persze nem emlékezett rá, akkor talán még nem is élt, mikor a nagyapa náluk volt hadifogoly. Kezdtek nagyon rosszul állni a dolgok, mikor a nagyapjának eszébe jutott egy történet, ami akkor őt az egész térségben híressé tette. Elmesélte, hátha a katonának is ismerős lesz: Az egyik őszi este a család, akikhez kihelyezték munkára, elküldte őt egy kocsival szénáért. De mire végzett volna, nagy hirtelen hóvihar kerekedett, ami arrafelé nem volt ritka. Elindult haza, de egy farkas elkezdte követni. Nem is tartott tőle egészen addig, míg társai nem akadtak a farkasnak, hamarosan egy egész horda loholt a nyomában. De eddigre már eszetlenül vágtatott, a sötétben és hóviharban fogalma sem volt róla, hogy merre. A farkasok egyre közeledtek, tudta, nincs menekvés. Ám egyszer csak meglátott valami távoli fényt, arrafelé vette az irányt, kirgizek sztyeppei jurtája volt. Még időben odaért, a farkasok is visszavonulót fújtak, de addigra már nem tudott magáról, lázas volt és félrebeszélt, mikor leszedték a bakról. Egy hétig gyógyították a kirgizek, mire vissza tudták vinni a gazdáihoz. Pontosan akkor értek be a faluba, mikor a helybeliek jöttek ki a templomból. Ahogy meglátták őket, elkezdték veszettül szórni magukra a keresztet, hogy elűzzék a gonosz lelket. Aztán nagy nehezen kiderült, hogy éppen akkor mondtak misét az ő lelki üdvéért, mert biztosak voltak benne, hogy fölfalták a farkasok.

Mikor befejezte a történetet, az orosz katona csak annyit mondott:  Dá, hát te vagy az az Anton, aki megmenekült a farkasoktól?

A nagyapjának ettől kezdve már hittek az oroszok, amire szüksége is volt, mert időközben hazamerészkedett a saját fia is, Endresz Ödön nagybátyja, aki a szovjetek bevonulásának hírére elmenekült. De még be sem tudott lépni a házba, mikor az oroszok már vitték is hátra a kertbe, agyonlőni. A halálból éppen csak megszabadult gyerek már rohant is be a nagyapjáért, aki újra csak a családi fényképekkel bizonygatta, hogy az újabb jövevény a fia, és ő sem német katona, holott németül beszél.

Endresz Ödön azt mondja, furcsa sors. Ha őt nem viszik ki a szülei Olaszfaluba, nem került volna életveszélybe. De ha nem lett volna ott, mikor bejönnek az oroszok, a nagybátyját, Hannich Károlyt egészen bizonyosan kivégezték volna.

Még ma sem ismerjük pontosan az 1945. március 23-án, Olaszfaluban történt tömeggyilkosság részleteit. Az eseményről Molnár László készített dokumentumfilmet, ebben megszólal Veress D. Csaba hadtörténész is. Elmondja, a magyar hadvezetés a Bakonyban partizánharcokkal akart a szovjet hadseregnek veszteségeket okozni, erről titkos hadparancsot is kiadtak. Ez azonban a németek kezére jutott, ezért a Bakonyba érve számítottak is a partizánok megjelenésére. Emellett több szerencsétlen körülmény is összejátszott abban, hogy ártatlan civileket gyilkoltak az oroszok. Először is az, hogy itt nagy számban maradtak fiatalok: a falu befolyásos bírójának, Dobos Antalnak sikerült elérnie, hogy a leventéket a vesztett háború végén ne vigyék ki a frontra. Emellett Olaszfaluban jelentős a sváb lakosság aránya, sokan voltak szőkék és kék szeműek  ami az oroszok szemében egyértelműen azt jelentette, hogy németek , másrészt németül is beszéltek, mivel ez volt az anyanyelvük.

A tömeggyilkosság ügyében egy újságíró feljelentése alapján ma is nyomozás zajlik. A tények pontos felderítéséhez szükség lenne az oroszországi levéltárakba való betekintésre. Magyarország a jogsegélykérelem keretében ehhez megkérte a szükséges engedélyeket.