A Bakony vadásza: Tóth Tamás ötven esztendeje az erdő rabja

A díjat 2012-ben alapította a Veszprém Megyei Vadászkamara. A kitüntetés rangját azzal is őrzik, hogy évente csak párat adnak át. A sümegi Tóth Tamás bekerült a kiválasztottak közé. Nem érdemtelenül. Az elismerést a Jakab Napok kapcsán vehette át Pap Gyula kamarai elnöktől és Baracskay Lajos titkártól.

Családjában nem volt vadászember, ő mégis kisgyermek óta mezei, erdei érdeklődéssel bírt. Tóth Tamás csak úgy falta gróf Széchenyi Zsigmond, Fekete István, és a többi vadász, természetíró könyveit. Nem volt kérdés, milyen pályán indul.

- Engem igazából a vadgazdaság érdekelt, de akkoriban ilyen képzés nem volt. Agrármérnökként végeztem, de a vadgazdálkodást különféle könyvekből kitanultam, emlékezett a pályaválasztás körülményire.

Somogyban kezdett dolgozni. Visszaidézte: az első fegyverét még a gyakornoki fizetéséből vásárolta, a kakasos belga puskáért 1300 forintot kértek 1953-ban. Ott kezdett vadászni. 1964 tavaszán került Kisgörbőre, ahol főagronómus lett.

- Mindegy volt, hova sodor az élet, egyetlen dolgot tartottam szem előtt, hogy erdő legyen körülöttem, adta értésünkre, hogy meg kívánta valósítani gyerekkori álmát.

Tóth Tamás a legféltettebb trófeájával, a bronzérmes aganccsal (Fotó: Tremmer Tamás)

A névjegyét hamar le is tette a térségben. A Kisfaludy Vadásztársaság tagjaként alföldi vadásztársaságokkal volt kapcsolatuk. Ott fácánra, Sümeg környékén nagyvadra vadásztak a vendéglátónál. Onnan hozta a kotlósos fácánnevelést, amit itt is – az országban az elsők között – megvalósítottak. Nimród érmet kapott érte.

1972-76 között Várpalotára került agrármérnöknek, s a Bakonyi Honvéd tagjaként magas-bakonyi vadászélményei is lettek. Ma is átszellemülten mondta: - Ott vadászhattam, ahol Széchenyi az Ünnepnapok című könyvét írta.

Aztán persze visszatért, a sümegi Összefogás TSZ termelésirányítója volt, közben pedig vadgazdálkodott. Egy idő után sok volt a kettő együtt. Átigazolt a Bakonyalja Vadásztársaságba, ahol sima tagként gyűjtötte a vadászélményeket.

A rendszerváltáskor újraszerveződtek a vadászterületek, zömmel a földtulajdonosok hozták létre egy vadásztársaságot, ahol elnökké választották. Az üzemtervi ciklus lejártát követően ebből alakult ki a Karikástető Vadásztársaság, ahol szintén elnök volt öt évig, de a korára tekintettel már nem jelöltette magát újra. Ad helyet és teret a fiatalabbaknak.

Soha nem volt trófea hajhász. Neki a vadászat az erdőzúgásért kell. Egy vaddisznóhajtás, egy fácánvadászat éppen akkora – ha nem nagyobb – élmény, mint trófeás vadra menni, fogalmazott. Hatalmas felelősség jó vadászatot szervezni, amiben szintén sokszor volt része. Büszke arra is, hogy az első nagyterítékű disznóvadászatot ő szervezte a térségben, a zalaerdődi erdőn. A nagyterítékű fácánvadászataik is olyanok voltak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, tőlük csak elégedett vadászok távoztak. Számára mindez siker és öröm. Szerinte maradandó vadászélményei annak van, aki az erdő sűrűjét járja, ő pedig ott volt, nem volt olyan munka, amit el ne végzett volna.

Egy bronzérmes bika agancsa a legféltettebb kincse. Ennek kilövését a Kisfaludytól kapta jutalmul, ugyanis a Magyar Vadász Szövetség 100 éves jubileumi vetélkedőjén sikeresen szerepelt csapat tagja volt. Ez a trófea azért is különleges, mert ez az első zalai típusú bika, ami a térségben esett. A legnagyobb őzbakját a Tési-fennsíkon lőtte, ez egy 400 grammos trófea. A bak elejtése szintén életre szóló élmény volt számára.

- Afrika? Soha nem érdekelt! Majd az egész életemet itt, a Marcal-forrásvidék, a Marcal-völgye 30 ezer hektáros vadászterületén töltöttem. A Zalai domboktól a Dabrókai csárdáig az egész térséget végigvadásztam. A mezővel, erdővel szinte szimbiózisban éltem. Itt mindent megtaláltam, amiben a kedvemet leltem.

Jelezte, a vadászat mögött a vadászati kultúra, a patina ápolását mindig is fontosnak tartotta. Sümeg környékén közös a szemlélet, ami nagyban segíti a munkát. Az itteni vadásztársaságok hozták össze az állandó trófeakiállítást a Püspöki Palotában. Ezt szeretnék kiegészíteni egy diorámával, ami a gyerekek természet közeli nevelését segítené. Indulásától kezdve ott vannak a Jakab Napokon, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy a civilek betekintést nyerjenek a munkájukba. A rendezvény rangját Hubertus misével is emelik.

Tóth Tamás (középütt) az elismerést a sümegi Jakab Napokon vehette át Pap Gyula vadászkamarai elnöktől (jobbról) és Baracskay Lajos titkártól (balról) (Fotó: Tremmer Tamás)

A múltba révedt, azt mondja, vadásszá válni csak hosszú évek alatt lehet. Az ötven év alatt csodálatos, igazi vadászembereket ismerhetett meg. Jóleső érzés, hogy sokukat a barátjának tudhatott. Többségük sajnos, már az égi vadászmezőkön vadászik.

Tisztában volt azzal is, hogy a család támogatása nélkül ennyi mindent nem vihetett volna véghez. „A mezei életformát az asszonyok nehezen viselik, hiszen ez soha nem nyolcórás tevékenység. A három éve elhunyt feleségem rendkívül toleránsan viselte mindezt. Neki köszönhetem, hogy kiélhettem magam a munkámban, a vadászatban”.

Örömmel említette, hogy nem esett messze az alma a fájától. Fiai az ő tevékenységét viszik tovább, igaz, külön-külön. Tamás a mezőgazdaságban dolgozik, nem is akárhogyan! Balázs pedig megszállott vadász. „Eleinte még kikérte a tanácsaimat, hallgatott rám, de ma már túlnőtt rajtam, most már én szorulok a javaslataira”, mondta nevetve.

- A kitüntetéssel nagyon megleptek, egyáltalán nem számítottam rá. Meg is hatódtam. Mit mondjak? A vadász benne él az erdő, a mező biológiai közösségében, a természettel való kapcsolattartás, a vadgazdálkodás az életem. Köszönöm a sorsnak, hogy ez nekem megadatott.