Hétvége

2011.08.14. 07:24

Tánctalálkozó Nagykátán hat ország együtteseivel

Több magyar táncegyüttes mellett saját zenekarral fellépő olasz, belga, finn, szlovák és osztrák csoportok is bemutatkoznak augusztus 18. és 22. között a Pest megyei Nagykátán, ahol idén is megrendezik a magyar és nemzetközi táncosok találkozóját.

MTI


A program augusztus 18-án este hét órakor veszi kezdetét a magyar esttel és a hozzá kapcsolódó táncházzal - tájékoztatta az MTI-t Szalainé Apró Mária, az eseménysorozat főszervezője. Következő nap este hat órakor a város polgármesterének köszöntője után kerül sor a külföldi együttesek fellépésére.
Augusztus 20-án, Szent István napján egész napos városi eseményt rendeznek, amely hagyományosan a római katolikus templomban a kilenc órai kenyéráldással és a szentmisével kezdődik.
 A nap folyamán jurtasátort állítanak fel, látványkovácsok tartanak bemutatót, majd a Szegedi Miniszínház előadása következik. Lesz sok minden egyéb, felnőtteknek és gyerekeknek szóló attrakció is különböző stílusú táncbemutatókkal tarkítva. Az ünnepséget este tűzijáték zárja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!