Hétvége

2011.03.06. 07:31

Tóhoz jutott a szövetség

Ismét tóhoz jutott a megyei horgászszövetség, márciustól Várpalota határában 56 hektáros vízfelülettel várják a megye pecásait.

Tremmer Tamás

- Meggyőződésem szerint csak az a szövetség életképes hosszú távon, amelyik horgászvízzel rendelkezik - mondta dr. Táncsics Aladár, a Bakony-Balaton Horgász Szövetség (BBHSZ) elnöke. Éppen ezért érintette érzékenyen a szervezetet, hogy a kezelésükben lévő tihanyi Belső-tóról tíz éve le kellett mondaniuk. Mára azonban elmondhatják, ismét van vizük.

- A szövetség az év elején egyszemélyes társaságot alapított BBHSZ Sporthorgász Kft. néven. Ennek ügyvezetője Török János, a Várpalotai Horgász Baráti Kör elnöke lett. A kft. feladata a Várpalota határában fekvő, S II néven ismert horgásztavak működtetése, amelyeket tíz évre bérbe vettünk - fejtette ki az elnök.

Már nekiláttak a munkának, a területet bekerítik, felállították a halőrházat, kialakítottak egy vizesblokkot. Minden beruházásuk és fejlesztésük a tulajdonosok közreműködésével történik. Sietnek az előkészületekkel, hiszen március közepén nyitják a kaput.

Dr. Táncsics Aladár elmondta, a bérlemény három tóból áll, ami összesen 56 hektár vízfelületet jelent. Az S II Felső-tó nagyhalas és ragadozós víz lesz, onnan halat elvinni nem szabad. Ide elsősorban a bojlis, illetve a pergető horgászokat várják, ahol etetőhajó, csónak használata ugyancsak megengedett lesz. Itt reményeik szerint kialakítanak egy több száz méteres versenypályát. Az S II alsó tavakon hagyományos horgásztatás folyik majd. A tavakat intenzíven kívánják telepíteni. A területre több nagy versenyt és rendezvényt szerveznek. Keresik a kapcsolatot a várossal, hiszen egyfajta szabadidőközpont szerepet is szívesen betöltenének. Szeretnék felvirágoztatni a megyei versenysporthorgászatot, ennek érdekében a gyermekekkel és a fiatalokkal külön is foglalkoznak majd.

Időközben a városban megalakult a Bakonyalja Horgász Egyesület, amellyel a BBHSZ Sporthorgász Kft. együttműködést kötött. Akkora az érdeklődés az egyesület iránt, hogy a százas létszámlimit napokon belül betelik. Létrehozták a társadalmi halőri szolgálatot, hiszen a területen megkövetelik a rendet, a fegyelmet, a tisztaságot. A tónyitással együtt indul a tó saját honlapja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!