jobb védekezést várna az edző

2020.11.25. 07:00

Győztes rangadóval hangolódott a dán Aalborg a Telekom ellen

Fordul a sor, a csoportmérkőzések visszavágója következik a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, vagyis a Telekom Veszprém, a múlt héthez hasonlóan, ismét a dán Aalborg Handbolddal találkozik, ám ezúttal hazai pályán, a Veszprém Arénában.

B. Virág Rita

Nagy küzdelemre számítanak szerdán isaveszprémiek (balról Moraes, középen Lauge)

Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Rene Schutze

A múlt héten 33-27-re nyert a Telekom Veszprém Dániában. Az eredmény nem tükrözi hűen a látott küzdelmet. A bakonyiak nem kezdtek túl jól, az első félidőben akadt olyan periódus, amikor ötgólos hátrányba kerültek. David Davis vezetőedző azonban jókor kért időt, sikerült megakasztani a dán rohamokat és tanítványai megkezdték a felzárkózást.

A félidő végéhez érve az Aalborg 18-16-ra vezetett. A szünet után aztán tempót váltott a Telekom és remek védekezéssel, valamint Cupara nagyszerű teljesítményével pillanatok alatt fordított.

David Davis, a veszpré­miek vezetőedzője az újabb találkozó előtt a klub hivatalos oldalán úgy fogalmazott, jobban kell kezdeni a mérkőzést, mint tették azt Dániában.

– A védelemnek a kezdő síp­szótól jól kell teljesítenie, nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk erre a játékelemre. Ez azt is jelenti, jobban kell összpontosítanunk az első perctől fogva – nyilatkozta.

A dánok a hétvégén a nagy hazai rivális, a KIF Kolding elleni rangadóval hangolódtak a BL-derbire. Az ötszörös dán bajnok 39-32-re nyert idegenben, értékes két pontot begyűjtve. A legeredményesebb gólszerzők Juul és Laesö voltak, akik egyaránt hét-hét találatot jegyeztek. Ezzel az Aalborg őrzi első helyét a HTH férfiligában, két ponttal megelőzve a GOG alakulatát.

A BL B jelű nyolcasában viszont jelenleg a harmadik helyet foglalja el az északi gárda, a hibátlan Barcelona és a veretlen Veszprém mögött, négy győzelemmel és három vereséggel áll.

Rasmus Lauge, a Telekom dán légiósa a BL-csata előtt arról beszélt, jó volt otthon lenni egy kicsit, mint ahogyan mindig.

– Jó volt látni a családtagjaimat. A meccsről azt gondolom, nem sokat kell változtatnunk, egyedül a hozzáállásunkat. A védekezésünk akadozott az első félidőben, ám szerdán egyszerűen jobban kell védekeznünk és akkor nem lehet gond – hangsúlyozta.

Nagy küzdelemre számítanak szerdán is a veszprémiek (balról Moraes, középen Lauge) Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Rene Schutze

A B csoportban egy másik fontos találkozót is rendeznek, a makulátlan Barcelona a német THW Kiel gárdáját fogadja. A németek számára lehet fontosabb ez a meccs, hiszen egy esetleges vereséggel elég komoly hátrányba kerülnének a nyolcas éllovasaival, a Barcelonával és a Telekommal szemben. A Kiel most a negyedik helyen áll három sikerrel, egy döntetlennel és két vereséggel, ami hét pontot jelent.

A további párosítások: HC Motor Zaporizzsja (ukrán) –PPD Zagreb (horvát), RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén) – HBC Nantes (francia).

A Telekom Veszprém–Aalborg Handbold találkozót a Sport 1 közvetíti és 18.45 órakor kezdődik.

A veszprémiekkel kapcsolatos hír, hogy a hétvégén újra felbukkantak a Veszprém Aréna konditermében azok a játékosok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. Lékai Máté, Kentin Mahé, valamint Rodrigo Corrales is újra munkába állt, ám egyelőre egyikük sem kapta még vissza a játék­engedélyét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!