2018.08.22. 22:05
Győri győzelem a lábtenisz tornán
Győri győzelmet hozott a hagyományos lábtenisz torna, az Augusztus 20. Kupa.
A fotón balról a tavalyi győztes, ajkai páros: Király Zoltán és Ódor Ákos, Názer Lászlóval és Vér Ferenccel Fotó: GallerRoland
A szervezők két kategóriában hirdettek versenyt. A felnőtt párosok erőpróbájára a helyieken kívül Győr és Zala megyéből is érkeztek résztvevők. A 12 duó két hatos csoportban kezdte meg a küzdelmeket, a körmérkőzések után az első négy jutott be a nyolc közé.
Az egyenes kieséses szakaszban remek meccseken, izgalmas összecsapásokon alakult ki az elődöntő majd a finálé mezőnye.
A legjobb négy közé három ajkai és egy győri páros jutott be. Utóbbi el is hódította a végső győzelmet.
Eredmény: 1. Lakatos László és Kántor István (Győr), 2. Varga Szabolcs, Peidl Péter, 3. Király Zoltán, Ódor Ákos, 4. Názer László, Vér Ferenc (mind Ajka).
Az apa-fiú kategóriában hat kettős próbált szerencsét. Itt körmérkőzések után dőlt el a helyezések sorsa. A versenyt végül a negyedik éve rajthoz álló Czintula család nyerte meg, megelőzve a Sesztakov apát és fiát.
A leglelkesebb csapat Falusi Róbert és családja volt, aki három fiával is versenyzett mindkét kategóriában.
Eredmény: 1. Czintula Tibor és Tibike, 2. Sesztakov Iván és Domokos.